Pesti Srácok

Az internetezők tulajdonába került egy ódon francia kastély

Több tízezer internetező tulajdonába került egy mesébe illő, de düledező franciaországi várkastély egy műemlékvédelemmel és közösségi finanszírozással foglalkozó honlapon indított adománygyűjtés eredményeként.

MTI

Hatezerötszáz internetező ajánlott fel legkevesebb 51 eurót a Vienne megyében található La Mothe-Chandenier várkastély megmentésére, így sikerült előteremteni a megvásárlásához szükséges 500 ezer eurót (157 millió forint) - jelentette be Romain Delaume, a Dartagnans.fr társalapítója, aki szerint "példa nélküli megoldás született a világörökség védelmének történetében". A kistulajdonosok között 45 ország állampolgárai szerepelnek. A mégoly kicsiny tulajdoni hányadnak köszönhetően a tulajdonosok elsőként kereshetik majd fel a kastélyt a felújítás után.

A 19. századi tornyos épületet olyan széles vizesárok övezi, hogy úgy tűnik, mintha a fenséges várkastély egy tó közepén emelkedne. A hosszú ideje elhagyatott épületet teljesen benőtte a gaz, így további jelentős összeget kell költeni a rendbetételére. A Saumur Loire-menti várostól délkeletre fekvő ódon várkastély formálisan 2018 januárjában megy át a "kisrészvényesek" tulajdonába. Ezzel azonban még nem rendeződik véglegesen a sorsa, mert hosszabb távon további egymillió eurót kell összegyűjteni a felújításához. A jelenlegi épület az 1800-as évekből származik, de a kastély már a 13. századi feljegyzésekben is szerepel.

PestiSracok facebook image

Kép: grande region

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.