Pesti Srácok

Az oxfordi szótárkiadónál a youthquake lett az év szava

A fiatalok kulturális, politikai vagy társadalmi kérdésekre gyakorolt jelentős tetteit, hatását kifejező youthquake lett az év szava az Oxford Dictionaries szótárkiadónál.

MTI

Az oxfordi szótárkészítők szerint 2016 és 2017 között ötszörösére nőtt a szó használata. A youthquake kifejezés először csaknem ötven éve a Vogue akkori főszerkesztőjétől, Diana Vreelandtől hangzott el. A youthquake a hatvanas évek fiatal generációjának mozgalma volt, amely Londonból indult és amely a divatban, a zenei életben és a kultúra más területein is nyomot hagyott. A mozgalom ereje a politikai életben is éreztette a hatását: Nagy-Britanniában megnőtt a Munkáspárt fiatal támogatóinak száma, Franciaországban és Új-Zélandon pedig harmincas éveikben járó politikusok kerültek vezető pozícióba.

Az Oxfordi Egyetem kiadója folyamatosan figyelemmel kíséri az angol nyelv változásait és kiválasztja azt a szót, amely legjobban tükrözi az aktuális év hangulatát. Casper Grathwohl, az Oxford Dictionaries elnöke szerint "a youthquake szó az amerikai talajba még nem ágyazódott be elég erősen, Nagy-Britanniában azonban ez már bizonyíthatóan megtörtént". A szótárkészítők azért is örültek a youthquake előretörésének, mivel szerintük a változás erejének reményét hordozza. Az esélyesek között szerepelt még a broflake, amelyet azokkal kapcsolatban használnak, akik könnyen megbotránkoznak a saját világszemléletükkel szemben álló nézeteken, továbbá a kompromat szó is: az orosz kifejezés a politikai befolyás céljából folyó kompromittálóanyag-gyűjtést jelenti.

PestiSracok facebook image

Kép: google play

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.