Pesti Srácok

Bejelentették a Balaton Sound húzóneveit

Mások mellett a Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Garrix és Dj Snake is fellép a Balaton Sound fesztiválon, amelyet jövőre július 4-től 8-ig rendeznek meg Zamárdiban.

MTI

A fesztivál nagyszínpada 2018-ban megváltozik, formájában és dekorációjában is új lesz. A szervezők a megújításra pályázatot írtak ki, aminek végeredménye az év végén derül ki - közölték a szervezők. "A Balaton Sound nemzetközi értékét mutatja, hogy több mint fél évvel a kezdés előtt a legnagyobb sztárok közül ilyen sokan már elfogadták a felkérésünket" - idézte a közlemény Fülöp Zoltánt, a fesztivál főszervezőjét. A Sound másik alapítója, Lobenwein Norbert hozzátette: a most bejelentett nevek között a nagyszínpad valamennyi headlinere szerepel.

PestiSracok facebook image

Az amerikai Chainsmokers elektropop-duó tavaly már zenélt a Soundon, idén a Sziget fesztiválon lépett fel. A formáció idén megjelent első lemeze, a Memories... Do Not Open az első helyen nyitott a Billboard listáján, a csapat nyert már Grammy-t is, Closer című dalát pedig több mint egymilliárdszor streamelték a Spotify-on.

A világ egyik legismertebb dj-producere, a szintén a Grammy-díjas francia David Guetta hetedszer fog fellépni a Balaton Soundon: 2008 és 2016 között minden évben járt Magyarországon, a Sound mellett a Szigeten és a VOLT-on is. Guetta nevéhez számos klubsláger kötődik, legfrissebb albuma 2018-ban érkezik.

A DJ Mag magazin TOP dj-ket összesítő lista állandó dobogósa Dimitri Vegas & Like Mike, a belga dj-producer páros, amely szintén nagy visszatérője a Soundnak, hiszen háromszor felléptek már Zamárdiban, emellett ők adták az idei Sziget End Show-ját is. Négyszer szerepelt már a Balaton Soundon Martin Garrix is (egy-egy Sziget-, EFOTT- és VOLT-fellépés mellett), a még mindig csak 21 éves holland tehetség, akit idén másodszorra választottak a világ első számú dj-jének.

Jön jövőre Zamárdiba a francia Dj Snake is, aki a nagy sláger, a Lean On társszerzője, és a francia elektronikus zenei élet meghatározó alakja. A dance-EDM irányzatot fogja képviselni a Balaton Soundon Jonas Blue, Ausztráliából érkezik Nervo és Timmy Trumpet, a hiphop-R&B vonalat erősíti az amerikai Ty Dolla Sign, a holland élvonalból pedig a W&W tér vissza Zamárdiba.

Képforrás: azutazo.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.