Pesti Srácok

Hagyományos és új műsorokkal is készül jövőre a Fővárosi Nagycirkusz

Hagyományos és új előadásokat is színpadra állít 2018-ban, az újkori cirkuszművészet megszületésének 250. évfordulóján a Fővárosi Nagycirkusz - mondta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója szombaton az M1 hírcsatorna műsorában.

MTI

A jubileumi évet megnyitó 12. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválra csaknem 30 cirkuszigazgató és 20 ország 160 művésze érkezik januárban. A nyitó előadásra az egész világ oda fog figyelni, hiszen a színpadon egyedülálló lovas produkció mutatkozik majd be - mondta az intézmény vezetője. A rendezvénysorozat legsikeresebb előadásai két hónapig a Fővárosi Nagycirkusz színpadán maradnak - farsang idején a Győztesek Karneválja című műsorban lesznek láthatók - nyáron pedig közkívánatra új műsorszámokkal tér vissza színpadra a tavaly óriási látogatottságot elért vízi cirkusz.

PestiSracok facebook image

Fekete Péter szerint a cirkuszi műsorok népszerűsége abban rejlik, hogy nem virtuális valóságot, hanem valódi teljesítményeket mutat be, a manézson fölvonuló artistaművészet - mint mondta - az emberi erővel megvalósítható csodák művészete. Az igazgató kitért arra is, hogy a közönség leginkább az állatos műsorszámokat kedveli, az érdeklődők túlnyomó többsége is arra kíváncsi, hogy milyen állatokat láthat az előadásokon. Sokan féltik ugyan őket a cirkuszoktól, ám a budapesti társulat csak az emberek és állatok békés együttélést, harmonikus kapcsolatát bemutató előadásokat enged a színpadra - tette hozzá.

A szilveszterig futó előadásukban is ilyen helyzetet mutatnak be elefántokkal és hagyományos cirkuszi eszközökkel, a műsorok telt házzal futnak, sokan karácsonyi ajándéknak is cirkuszi belépőt vesznek a gyermekeiknek. A Fővárosi Nagycirkusz az év utolsó napjaiban is telt házas előadásokra készül, a jegypénztár szombaton is egész nap várja az érdeklődőket - mondta az intézmény vezetője.

Fotó: szinhaz.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.