Pesti Srácok

Kerék alá tesznek - Woody Allen Az óriáskerék című filmjéről

Mi különbözteti meg a Coney Island-i vurstlit a dombegyházi búcsútól? Míg Dombegyen sokszor volt késelés és a legnagyobb nyeremény a céllövődében a Gyulai emlék feliratú fémtálca, addig New York közelében a fődíj nyilván az, amikor osztrigaevés közben bámulhatod Juno Temple hullámvasút élményével felérő halmait. És 25-ös izzók helyett 60-asok világítanak az óriáskeréken, amit Coney Island-en - és amúgy a rock and rollban is - Wonder Wheelnek neveznek.

PZL – 061.hu

Woody Allen filmjei olyanok, mint a vidámparkokban kapható zsákbamacskák: vagy nyertél vagy nem. A mester némi túlzással vetésforgóban készíti el a rossz és a jó filmjét (illetve vannak jobb és rosszabb szériái), egy azonban biztos: elképesztően potens, és még mindig kreatív alkotóról van szó. Az óriáskerék a jobb alkotások közül való, egy jól felrakott Technicolor-látomás, az ötvenes évek elejének igézően neonfényes és áramvonalas világát idézi meg, ugyanakkor maga a sztori éppenséggel leválik a vurstli világáról, játszódhatna bárhol a mese, sőt magát az ötvenes éveket is ledobja, maga a vidámpark csak ételszínezék, az emberi kapcsolatokon van a hangsúly.

PestiSracok facebook image

A történet középpontjában egy klimax előtti, egykoron harmadik vonalbeli színésznőt Ginnyt (Kate Winslet) látjuk, aki a boldogtalan házassága elől egy nála kb. tizenöt évvel fiatalabb tengerparti úszómester és életmentő és amatőr drámaíró (Justin Timberlake) karjaiban köt ki, aki azzal hitegeti, hogy ír neki egy darabot, illetve, hogy visszakerülhet a színpadra. A mese azzal kezdődik, hogy második férjének, a koszos atlétát és bárgyú vigyort viselő Humptynak (Jim Belushi) hazaérkezik a szőke szexi lánya, Carolina (Juno Temple), aki gengszter férje elől menekül. Szegény lány nem tudja, hogy Ginny nemcsak az osztriga felszolgálásában tüsténkedik a kis étteremben, hanem a házasságtörésben is, és épp a vele is kikezdő Mickey (Justin Timberlake) mostohaanyjának is csapja a szelet.

Ennyi a történet alaphelyzete, láttunk már ilyet ezret, amitől mégis működik, az a filmes iskolákban is tanítani való elképesztően egyszerű, de professzionális vonalvezetés, és a kiszámíthatósága ellenére is kellemes atmoszféra. A mellékalakok is izgalmasak, ott van például Ginny fia, a pirózó, mindent felgyújtó kölök, aki jellegzetes Woody Allen-i karakter, valójában a rendező számtalanszor megidézett gyerekkori énje, akit pszichiáterhez kell vinni, de olyan hatástalan a terápia, hogy magát a rendelőt is felgyújtja. Az önismétlés elkerülhetetlen egy ilyen hatalmas életműben, már maga az óriáskerék is visszatérő motívum, most viszont a vurstli lett a helyszín, de az elviselhetetlen zajt nem a kerék forgása adja, hanem a céllövölde puskalövései és a szerelmes szívek dobbanásai.


A filmet Kate Winslet viszi el a hátán, de remekül játssza a koszos atlétás trógert Jim Belushi, talán csak a „fiatalok”, Justin Timberlake és Juno Temple hozzák a kötelezőt, de ellenük sem emelhetünk kifogást, hiszen a film neonban fürdő metatere, ez a vattacukor és hot-dog illatú vintage mennyország minden szereplő fölé rózsaszín neonfényes glóriát varázsol. Ugyanakkor a rendezőnek magáról az ötvenes évekről semmi mondanivalója nem volt, ez a melodráma játszódhatott volna Manhattanben is a hetvenes évek második felében. A film tényleg olyan, mint egy céllövölde. El van állítva a puska, de Woody Allen olyan sűrűre állította a pálcákat, hogy valamit biztosan eltalál. Mondjuk egy szív alakú mézeskalácsot biztos, de az Oscar szobrocskát nem.

Az óriáskerék
amerikai film
rendező: Woody Allen
főszereplők: Kate Winslet, Justin Timberlake, Juno Temple, James Belushi
forgalmazza: Cinetel
bemutató: 2017. december 7.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.