Pesti Srácok

Ridley Scott kilenc nap alatt forgatta újra Spacey kivágott jeleneteit

Ridley Scott kilenc nap alatt forgatta újra Christopher Plummerrel A világ összes pénze című filmje kivágott jeleneteit, amelyekben korábban a szexuális zaklatási botrányba keveredett Kevin Spacey szerepelt.

MTI

Az észak-amerikai mozikba december 25-én kerülő film rendezője a produkció hétfői bemutatóján elmondta: októberre már dobozban volt a film, amelyben Spacey egy fontos szerepet játszott, a dúsgazdag olajmágnás, J. Paul Gettyt, akinek elrabolják a 16 éves unokáját. Mikor a Spacey elleni szexuális zaklatási vádak felmerültek, nagyon gyorsan kellett reagálnia: Scott pár nap leforgása alatt megszervezte a jelenetek újraforgatását. A film női főszereplője, Michelle Williams és Mark Wahlberg is azonnal beleegyezett, hogy a Spacey helyére beugró Christopher Plummerrel ismét felvegyék a közös jeleneteket.

Plummer elismerte: nagyon izgatottá tette, hogy Scott-tal dolgozhat, és amint elolvasta a forgatókönyvet, azonnal elvállalta a szerepet. Az újraforgatás kilenc napig tartott. Wahlberg hangsúlyozta: mindannyiuk számára az volt a legfontosabb, hogy a Spacey-ügyben nyilvánosság elé állt áldozatok érzéseire tekintettel legyenek. Mint mondta, nem ritka, hogy egy film egyes részeit újraforgatják, vele is történt már ilyesmi, de ez most Scott döntése volt, és mindenki támogatta az elhatározását. Scott mindent elkövetett, hogy a produkció az eredetileg kitűzött időre a mozikba kerüljön, már csak azért is, mert januárban érkezik a filmszínházakba Danny Boyle Trust című munkája, amely ugyancsak a Getty-emberrablást dolgozza fel.

A rendező a bemutatón határozottan leszögezte: a korábban Spaceyvel leforgatott jeleneteket a rendezői változatban sem tartják meg, a film csak Plummerrel látható majd. Scott megjegyezte: azóta nem hallott Spacey felől, amióta botránya miatt eltűnt a nyilvánosság elől. "Nem tudom hol van. A föld alá bújt" - mondta és hozzáfűzte, hogy azért jó lett volna, ha a színész vagy akár csak egy megbízottja felhívja. "Most már túl késő" - mondta. A filmet január 25-től vetítik a magyar mozikban.

PestiSracok facebook image

Kép: schmoesknow.com

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.