Színrebontás – Beck és a The Horrors új lemezéről

A pop mindig is kapható volt a művészeti társasutazásokra, van, amikor a képzőművészet lesz az inspirációs forrás, ott van például a Colors című Beck album, ami finoman szólva is erős vizuális munka, és ott van a szobrászat által inspirált The Horrors V című új albumának covere.

PZL – 061.hu

Beck bizonyos szempontból olyan, mint a Mini Morris autó. Cool, bika erős, formatervezett, és ahogy fejlesztettek a konstrukción, pont a miniségét veszítette el, mert már lassan akkora lett, mint egy városi terepjáró. Beck ezermester barkácspopja igazi produceri vállalkozássá érett, a mester lazán hozza lo-fis pszichót, a funkot, a szobapopba oltott űrfunkot, megteremtve az egyszerre kinn és bennlevés sajátos pozícióját… A Colors alapvetően bulilemez, a No Distraction például az év egyik legnagyobb party slágere.

Oké, Beck maga a Loser az MTV-n, így aztán maga a kilencvenes évek is, mígnem aztán a barkácspop érvényes megszólalás maradt, és Beck sem múlt el, amihez hozzájárultak persze remek albumai is, például az 1999-es Midnite Vultures, vagy a többi klasszikus, a Mellow Gold, az Odelay és a Mutations…. Az új lemez számára egy olyan biztonsági játék, amelyben Beck megmutatja a húszéves művészeti főiskolás gyerekeknek, hogy ha nagyon izgalmas, friss, kreatív műsorral akarnak előállni, akkor kb. milyen irányok vannak 2017-ben. És világos, Becknek nem áll az jól, ami egy 19 éves átlag életkorú zenekarnak, de mit csináljon simán lelazáz egy szexi groove-okkal teli albumot.

A The Horrors ötödik, V. című lemeze itt-ott hozza még a korai garázsgoth- krízis-rock vonalat, ezeken a korbácsütésre emlékeztető ritmizálásra rendesen ráültettek gépi effekteket, amitől Nine Inch Nails illetve a Depeche Mode is az eszünkbe juthat. Ugyanakkor olyan gazdagon hangszerelt minden dal, hogy a vokálok, a finom rétegzettség megmenti a nehezebb falatokat is. Az album bár a saját világát járja körbe, meglehetősen változatos, a Depeche Mode-ot a Cure-t és a korai Xymoxot a Ministryt, az Echo and the Bunnymant és Marylin Mansont is megidézi.

Meglehetősen széles horizonton mozog az album, de azonnal feltűnik a kifogástalan ízléssel hangszerelt, minőségi munka, a dalérzékenység, az a kreatív hozzáállás, amitől a The Horrors az egyik legjobb ajánlat a 2010-es években. Bizonyára lesz, akit zavar a lemez elektronikus kisülése, ugyanakkor hagyományos dalstruktúrákról van szó, remekül karban van tartva a zaj, sőt, a Point Of No Reply és a Gathering például egy kimondottan ügyes rádióbarát slágerek. A V annyi minden lehet, ötödik lemez, utalhat a győzelemre és a fuck off-ra is, de mi maradjunk csak a győzelemnél, mert az aszályos 2017-es év egyik meggyőző igazodási pontja.