Visszapillantó tükör - 125 éve volt A diótörő ősbemutatója 

Százhuszonöt éve, 1892. december 18-án mutatták be először a szentpétervári Mariinszkij Színházban (a szovjet időkben Kirov Balett) Pjotr Iljics Csajkovszkij balettjét, A diótörőt, amely azóta a világ balettszínpadainak elmaradhatatlan karácsonyi programja.

MTI

A diótörő Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó balettje, egyben utolsó színpadi műve. A történet alapjául E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című meséje szolgált. Ivan Vszevolozsszkij, a Cári Színházak főigazgatója Marius Petipa koreográfussal olyan balettet szeretett volna rendeztetni, amely minden addigit felülmúl. Mivel kiváló jelmeztervező volt, pompázatos jelmezeket kívánt felvonultatni. A Hoffmann-mese Alexander Dumas által átírt változatát adta oda Petipának; már a francia író sem követte híven az eredeti történetet, de Petipa még inkább eltért tőle. Két képre osztotta a balettet, az első a karácsonyest, de a másodikban - máshogyan szőve a mese fonalát - a helyszín Cukorország lett.

Csajkovszkij nem túlságosan nagy lelkesedéssel állt neki a mű megzenésítéséhez, attól tartott, hogy a pazar díszletek és jelmezek, amelyeket a főigazgató elképzelt, veszélyeztetik a zene átélését. Ugyanakkor elég érdekesnek találta a mesetémát, ezért elfogadta a felkérést. Rövid idő alatt, 1892 elejére elkészült a zenével. A balettből egy kivonatot, A diótörő szvitet már március 7-én bemutatták egy szentpétervári koncerten. A hangszerelés érdekessége, hogy cselesztát is alkalmazott. A teljes mű bemutatójára 1892. december 18-án került sor a Mariinszkij Színházban. A diótörő első, Petipa által tervezett változatában a színen cukrok, karamellek, marcipánok, mézeskalácsok és egyéb édességek voltak láthatók, amikor felgördült a függöny. Csajkovszkij zsenialitása kellett ahhoz, hogy a figurákhoz ne szirupos, hanem költészettel teli zene szülessen. Az első koreográfiában egy kivétellel gyerekek táncolták a mesebalettet.

1919-ben Alekszandr Gorszkij újította fel a darabot, ő szőtte bele a történetbe a szerelmi szálat, Mária hercegnő és a Herceg szerepét felnőtt táncosokra osztotta, és az ő újítása az is, hogy a darab végén kiderül: a mese Marika álma volt. A történet új mozzanatait később tévesen a darabot világhírűvé tevő Vaszilij Vajnonennek tulajdonították, aki csaknem fél évszázaddal az ősbemutató után, 1934-ben alkotta meg az új Diótörőt. Vajnonen, a Mariinszkij Balett, majd később a Bolsoj koreográfusa indította világkörüli útjára a balettet. Úgy vitte színpadra a művet, hogy a zene mondanivalóját igyekezett híven megjeleníteni a cselekmény eltáncolásával. Az ő változata és azon alapuló kivételes tehetségek - Rudolf Nurejev, George Balanchine - koreográfiái folyamatosan több társulat repertoárján szerepelnek szerte a világon.

A történet Stahlbaum tanácsos házában játszódik karácsony este, a vendégek egyike Drosselmeyer, a család öreg barátja, ő hozza a diótörő babát, amelyet Stahlbaum kislánya, Marika kap meg. A történet kibontakozása a kislány álma: megelevenednek az izgalmas este szereplői, alakjai. Marika fából faragott diótörő bábúja gyönyörű hercegként lép elő, aki magával viszi a lányt egy varázslatos utazásra. Indulás előtt azonban meg kell küzdeniük az Egérkirállyal, aki hadsereget küld Marika ellen. A darab végén a kislány felébred, és boldogan öleli magához a Diótörő bábut. A Diótörő nyugati stílusú nagypolgári környezetben játszódik, német nevekkel. Mindez nem volt idegen a cári világtól, de a forradalom után sem vetették el, a balett csipkés, könnyed, nagyon is polgári világa kedvelt, támogatott és exportképes műfaj volt a szovjet időkben is.

A darabot többször filmre vitték, animációs változata, sőt szatirikus feldolgozása is született, 2010-ben pedig Battle of the Nutcrackers címen versenyt rendeztek a különböző diótörő-változatokból. A kilencvenes években számos újraértelmezés született; Mark Morris amerikai Hard Nutjától Maurice Béjart rendezéséig, melyben a szexualitás és az anyakapcsolat került középpontba. A Magyar Királyi Operaházban először 1927. december 21-én mutatták be Brada Ede koreográfiájával, ez még a Petipa-féle Diótörő volt. Egészen 1945-ig ezt az inkább táncbetétek sorozatából álló változatot játszották évente egyszer, karácsonyi ajándékként. A Vajnonen koreográfia 1950-ben érkezett Magyarországra, maga a mester és asszisztense tanították be. Ezzel indult meg a nagy klasszikus művek átvétele a magyar balettszínpadon. Csajkovszkij Diótörője évtizedek óta a karácsonyi készülődés elengedhetetlen része az Operaházban vagy az Erkel Színházban.

Vaszilij Vajnonen és Oláh Gusztáv díszlet- és jelmeztervező emlékének adózva 2015 karácsonyától a Magyar Nemzeti Balett egy új, a klasszikus balett hagyományait követő, de a 21. század táncművészeti és látványvilágbeli elvárásainak megfelelő előadását láthatja a közönség a kanadai Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreográfiájával. A Nemzeti Filharmonikusok műsorán is rendszeresen szerepel a zenemű. Az is hagyomány lett, hogy a történet nem csak balett formájában kerül színre, a Budapest Bábszínház világsikert aratott produkciójának különlegessége, hogy az utóbbi években a Müpában élő zenével élvezheti a közönség. Idén egy Diótörő musicalt is bemutatnak Békéscsabán. Az idei karácsony Diótörő-meglepetése monumentális díszletekkel és különleges látványvilággal a Papp László Budapest Sportarénában lesz látható ifjabb Harangozó Gyula koreográfiájával, a Győri Balett előadásában. A szólisták a moszkvai Bolsoj Balett művészei lesznek.

Kép: jegymester