Pesti Srácok

Cirkuszi előadást ajándékozott Ferenc pápa római szegényeknek

Ferenc pápa kibérelt egy cirkuszt, hogy több mint kétezer római szegényt ajándékozzon meg egy ingyenes előadással csütörtök délután.

MTI

A Medrano-vándorcirkusz Róma külvárosában emelt óriássátra várja a meghívottakat: hajléktalanokat, szegény családokat, menekülteket. A 2100 személyes cirkusz egészét kibérelte a közvetlenül Ferenc pápának alárendelt alamizsnahivatal - jelentette be Konrad Krajewski főalamizsnás. A nézőket önkéntesek kísérik. Ferenc pápa már korábban is ajándékozott ingyenes cirkuszjegyeket Róma szegényeinek. Az egyházfő a szerdai általános audiencián kijelentette, "a cirkuszosok szépséget teremtenek, és ez jót tesz a léleknek, nagy szükségünk van a szépségre!". A cirkuszi előadás nézői vacsoracsomagot is kapnak, és a közelben orvosi rendelő működik majd a rászorulók esetleges ellátására, orvosi vizsgálatra, gyógyszerek felírására.

Ferenc pápa megválasztása óta segíti a szegényeket Róma városában és a világ számos más részén. A hajléktalanok számára nyitott éjszakai szállások, a Szent Péter tér szomszédságában működő ingyenes zuhanyzók és borbélyszolgálat mellett a pápa koncerteket is rendeztetett a Vatikánban a szegényeknek. Rendszeresen meghívják őket a Vatikáni Múzeumokba is. A cirkusz világa egyébként soha nem volt idegen a Vatikántól. II. János Pál idejében bohócok és artisták is gyakori vendégei voltak a vatikáni ünnepi előadásoknak.

PestiSracok facebook image

Kép: Vatikán

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.