Pesti Srácok

Közös ügyeink a Ludwig Múzeumban

Január 30-án nyílik a Ludwig Múzeumban a Közös ügyeink - Együtműködésen alapuló művészeti projektek című kiállítás, amely egy négyéves nemzetközi program (CAPP – Collaborative Arts Partnership Programme) eredményeit mutatja be a közönségnek, melynek célja, hogy megismertesse a művészekkel az együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatot, és támogasson olyan, különféle közösségek bevonásával megvalósuló projekteket, amelyek hatékony megoldást keresnek egy-egy aktuális társadalmi problémára.

061.hu

A pályázati úton kiválasztott művészek és partnereik 2017 folyamán hét különböző projektet valósítottak meg, több budapesti és vidéki helyszínen. A művészek különféle közösségekkel dolgoztak együtt, köztük marginalizált vagy sajátos problémákkal küzdő emberekkel, így budapesti és Pécs környéki iskolásokkal, értelmi sérült fiatalokkal, látás- és hallássérültekkel, kis falvak lakóival, mezőgazdaságból élő vállalkozókkal, leszakadó térségben élő roma csoportokkal.

PestiSracok facebook image

A projektek célja a művészek társadalmi szerepvállalásának erősítése, valamint a résztvevők életminőségének javítása volt. A művészi alkotófolyamatba bevont közreműködők saját kreativitásukat megélve kerestek megoldást egy-egy társadalmi problémára, megtapasztalva a közösség támogató erejét a közös munka során.

A kiállítás a hét különböző projekt kapcsán készült szövegeken, fotókon, filmeken, műtárgyakon keresztül vázolja fel az együttműködésen alapuló művészeti gyakorlat legfrissebb eredményeit, az azt megelőző munkafolyamatokat és a részvevők reflexióit az adott társadalmi jelenséggel, a megszólított közösségekkel, valamint a művész szerepével és helyzetével kapcsolatban.

Projektek

ARBORÉTUM

Antal Malvina, Geröly Tamás Sándor, Gőz István, Juhász Ibolya, Kovács Márk, Lakos Fanni, Lukács Gergő, Makra Viktória, Munkácsi Ádám, Németh Ágnes, Pálfi György László, Szabó Kristóf / KristofLab / Ziggurat Project

FOLYTATJUK?

Gyenis Tibor / Balogh Viktória, Gubik Viktória, Kovács Balázs, Rumann Gábor, Szabó Csaba Zsolt / Markuly István, Etienne Samin, Kecskés család, Bakos Judit Piroska, Radev Gergő, Bihari Ádám, Vágvölgyi Gusztáv Pabló / Gyüttment Fesztivál / Hegypásztor Kör, Oszkó / Sárkollektíva / Regio Earth Fesztivál / Hagyományos Házépítő Kft.

MEGLÁTJUK!

Benczúr Emese, Imre Mariann, Szira Henrietta, Szíj Kamilla, Tarr Hajnalka / Istók Imola, Jáger Márta, Tábor István, Pappné Judit, Tolnayné Csattos Márta / Vakok Állami Intézete

MŰVÉSZEK AZ OSZTÁLYTEREMBEN

Erdei Krisztina, Fischer Judit, Juhász Rokko, Mécs Miklós, Soltis Miklós, Szabics Ágnes, Szemző Zsófia, Utcai Dávid / T-Tudok Tudásmendzsment és Oktatáskutató Zrt. / Molnár Ferenc Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola „Grundsuli” / Hallássérültek Tanintézete – Budapest

SÁRKÁNY LEE

Gruppo Tökmag (Tábori András, Budha Tamás) / Belső Tűz Egyesület, Komló

„SZERETEK GAZDA LENNI, AZ IS SZERETNÉK MARADNI”

Antje Schiffers / Erdődi Katalin / Sallai János / Kovács Orsolya / Sárosdi Róbert és Judit

ÚSZÓ HÁZ

Zsin Bence / Fogd a Kezem Alapítvány / Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar / Pécs-Somogyi Általános Iskola

a kiállítás rendezője: Szipőcs Krisztina

a CAPP projekt vezetője: Simon Andrea

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.