Pesti Srácok

Leeuwarden és Valletta Európa kulturális fővárosa 2018-ban

Január elejétől egy éven keresztül a hollandiai Leeuwarden és a máltai Valletta viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet - közölte az Európai Bizottság szerdán.

MTI

Mint Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa elmondta, az európai kulturális fővárosok a kultúrán keresztül segítik egybekovácsolni a közösségeket az adott városoknak, állampolgáraiknak és gazdaságaiknak járó hosszú távú előnyök érdekében. Kiemelte, az idei különleges év lesz, hiszen 2018 a kulturális örökség európai éve is egyben, ami azt jelenti, hogy a fővárosok a kulturális örökséget előmozdító kezdeményezéseket is szem előtt tartanak programjaik során. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy kiemeljék a kultúra szerepét az európai identitás megteremtésében - tette hozzá az uniós biztos.

PestiSracok facebook image

A kulturális örökség európai évével szeretnék felhívni a figyelmet az európai kultúra sokféleségére és gazdagságára, előmozdítani a kultúrák közötti párbeszédet és a társadalmi integrációt, illetve hangsúlyozni a kulturális örökségnek a közös történelmi tudat és identitás kialakításában betöltött szerepét. A bizottsági tájékoztatás szerint Valletta több mint 140 kezdeményezést és 400 eseményt tartalmazó éves programja arra ösztönzi a művészeket és a közönséget, hogy újragondolják a kultúráról kialakult hagyományos vélekedést. A hollandiai Leeuwarden mintegy 800 programjával a Frízföld régió és Európa közösségeinek megerősítésére és összekapcsolására törekszik.

Európa kulturális fővárosa 2017-ben a dániai Aarhus és a ciprusi Páfosz volt. Leeuwarden és Valletta után 2019-ben a bulgáriai Plovdiv és az olaszországi Matera következik. 2020-ban a horvátországi Rijeka (Fiume) és az írországi Galway, 2021-ben a bánsági Temesvár és a görögországi Eléfszina, valamint a vajdasági Újvidék, 2022-ben pedig a luxembourgi Esch és a litvániai Kaunas veszi át a címet. Magyar város - Pécs - eddig egyszer, 2010-ben viselte a címet. A júniusban elfogadott lista alapján Magyarország legközelebb 2023-ban, Nagy-Britanniával közösen adja majd Európa kulturális fővárosát.

Kép: Guide to Leeuwarden

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.