Pesti Srácok

Dupla Nomad koncertlemez a baleset után

Az utóbbi napok időjárása komolyan megtizedelte a Nomad sorait: a zenekar dobosa, Vécsi Zoltán a csúszós úton olyan szerencsétlenül esett, hogy eltört a keze, amit azonnal meg is kellett műteni. Öröm az ürömben, hogy a dobost azóta már kiengedték a kórházból, ám így is több hetes rehabilitáció vár rá, vagyis nem tud ott lenni a február 16-án, Szombathelyen induló, a Leander Kills-szel közös turnén, és a Nomad saját állomásainak jelentős részén sem.

061.hu

A csapat szerencséjére Mihalik Ábel, az első Nomad album dobosa – a legtöbb helyszínen - ismét bevetésre készen áll, így aki nem tudott ott lenni a tavaly nyári, három szenzációs bulin, ahol ugyancsak Ábel segített ki, az most bepótolhatja az élményt. Ezen felül Zoli balesete miatt a negyedik Nomad album munkálatait is fel kellett függeszteni, hiszen sem dobolni, sem a készülő klipekben nem tud szerepelni, és lemezbemutató turnét sem lehet nélküle lebonyolítani. Ugyanakkor a zenekar szeretné kárpótolni a közönséget, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy március 9-re, a Barba Negrás budapesti nagykoncertre elkészüljön a június elején, Budakalászon rögzített koncertlemez, amely terveik szerint 21 dallal, dupla CD-n látna napvilágot.

PestiSracok facebook image

Kép: Nomad

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.