Pesti Srácok

Gyásztávirat - Elhunyt Balás-Piri László

Nyolcvankét éves korában elhunyt Balás-Piri László '56-os szabadságharcos hős, politikai elítélt, a Terror Háza Múzeumot is működtető közalapítvány kuratóriumának elnöke, a Történelmi Igazságtétel Bizottság alelnöke és az 1956 Alapítvány kurátora.

MTI

Közleményük szerint az 1935-ben született Balás-Piri László a "pesti srácok és lányok legendás nemzedékéhez tartozott". Egyetemista társaival - ahogy ő fogalmazott: "sok tisztességes magyarral együtt" - részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc küzdelmeiben, amiért börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után nem folytathatta tanulmányait a budapesti Orvostudományi Egyetem gyógyszerészeti karán. 1960-tól a rendszerváltoztatásig többek között segédmunkásként, kocsikísérőként, bútorszállítóként dolgozott, hogy eltarthassa családját. 1990 után rendszeresen publikált napilapokban, folyóiratokban, "Emberek fehérben - 1956" című dokumentumkötete 1993-ban jelent meg.

Balás-Piri László 1999 óta, csaknem húsz éven át volt elnöke a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának. Ez a közalapítvány működteti a Terror Háza Múzeumot. A "közép-európai népek szabadságáért megtett erőfeszítései elismeréseképp" 2016-ban szabadságharcos társával, Regéczy-Nagy Lászlóval együtt Petőfi-díjban részesült, amelyet már betegen vett át. Balás-Piri Lászlót a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány saját halottjának tekinti - áll a közleményben.

PestiSracok facebook image

Kép: Wikimedia

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.