Pesti Srácok

Összegző, visszatekintő szólólemezt készített Tolcsvay László

'68 címmel összegző, visszatekintő lemezt készített Tolcsvay László. A dalszerző, zenész régi történetekről és a pénteki Fonográf-koncertről beszélt az MTI-nek.

MTI

Tolcsvay László a hatvanas évek végétől a Tolcsvay-trió, valamint a Fonográf alapító tagjaként vált ismertté, később szólópályára lépett. Az elmúlt több mint négy évtizedben az általa előadott saját, népszerű felvételein kívül számos dalt írt másoknak (Koncz Zsuzsa, Halász Judit), a nyolcvanas évektől pedig rockoperák és musicalek zeneszerzője, ezek közül a Mária evangéliuma DVD-n, a Rákóczi fantázia CD-n jelent meg.

PestiSracok facebook image

A most kiadott '68 című CD-jén legjobb szólódalaiból válogat. "68 számomra szimbolikus évszám. 1968-ban indult a pályám, abban az évben a Tolcsvay-trióval megnyertük a Ki mit tud?-ot. Évtizedekkel később, a kilencvenes évek elején írtam egy dalt és Sziámitól kértem hozzá szöveget a beatgeneráció szabadságvágyáról és lázadásáról. Nagyon szeretem ezt a dalt, de a lemezcím persze arra is utal, hogy idén leszek 68 éves" - mesélte Tolcsvay László az MTI-nek.

A gitáros, énekes, billentyűs 1997-ben már készített egy válogatást legkedvesebb dalaiból, ez volt a Fehér zaj. A '68-on hallható felvételek nagy többsége ugyan szintén régi szerzemény (például a Hunyd le a szemed, a Jöjj kedvesem vagy Az első villamos), de Tolcsvay László az elmúlt két évtizedben új verziókat készített számos zenészkollégával. A GrundRecords által gondozott CD-n szerepel koncerten rögzített szám (A show folytatódik) és vadonatúj dal (Tudod, én ott voltam) is.

"Sokan kérdezték tőlem, mikor lesz kapható a boltokban szólólemezem, ezért is jelent meg most ez a gyűjtemény. A Nemzeti dalt, Petőfi költeményét még 1973-ban zenésítettem meg, több koncertlemezen szerepel, de stúdióverziója, amit 2013-ban készítettem, most először jelent meg" - fejtette ki.

Az album tizenegy darabjából nyolchoz Bródy János írt szöveget. "Közülük a Fonográf-éra egyik korai darabja, Az első villamos nagy kedvencem, de különösen szeretem a Békét és reménységet vagy A show folytatódik címűt is. Nem szoktam megmondani Tininek, miről szóljon, amit a zenémre ír, és mindig meg tudott lepni. Most kivételt tettem, az új dal, a Tudod, én ott voltam verse az én sugallatomra született: sokszor tapasztalom különböző visszaemlékezésekben, hogy nem úgy volt... Lehet, hogy létezik párhuzamos valóság, de közös "lövészárokból" másik történetet kihozni több mint furcsa" - mondta a zenész.

Tolcsvay László február 16-án pénteken tizennégy év után lép ismét színpadra a Fonográf együttessel a Papp László Budapest Sportarénában. A zenekar 1974 és 1984 között volt aktív és külföldön is sikereket aratott. Mint kiemelte, Bródy mellett Móricz Mihállyal szoros a munkakapcsolata, de Szörényi Leventével is volt közös fellépése az elmúlt időszakban.

"Hat-hét hetet próbáltunk és azonnal kialakult közöttünk az az erőtér, ami a hetvenes években is megvolt. Lélekből, szívből, zenei tudásból ismét született mellénk egy megfoghatatlan hetedik tag, ebből az energiából táplálkozunk. A műsor kiindulópontja a 2004-es kisstadionbeli koncert, de izgalmas meglepetések is lesznek" - jegyezte meg a zenész.

A felismerhetően egyéni stílust képviselő Fonográf (Szörényi Levente - ének, gitár; Bródy János - steel gitár; Tolcsvay László - ének, gitár, billentyűs hangszerek; Móricz Mihály - ének, gitár; Szörényi Szabolcs - basszusgitár; Németh Oszkár - dob) hat stúdióalbumot készített, miközben számos albumot írt Koncz Zsuzsának, Halász Juditnak. A Fonográf zenélt az István, a király című rockopera felvételén is.

fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.