Általában emberközelibb zenét igyekszem írni- Interjú Kecskés D. Balázzsal, a Garth Newel Zeneszerzőverseny nyertesével beszélgettünk

Tévútnak látod, ha valaki merészebb világok felé mozdul el?
Egyáltalán nem tekintem annak, mert sok egymás mellett élő különböző irányzat érvényes produktumokat hozhat létre. A huszadik századi és a kortárs zeneszerzők között sok olyat találni, akiknek a zenéje jelentősen eltér az általam képviselt zenétől, ennek ellenére nagyra becsülöm a darabjaikat. A közönség nyilván jobban kötődik a befogadhatóbb zenékhez, míg az elvontabb zene megértése jóval nagyobb képzettséget és felkészültséget igénylő feladat, mint az elsőre hinnénk. Ez nem jelent minőségbeli különbséget, csupán csak másfajta hallgatási módot igényel.

Teret engedsz a kísérletezésnek? Komponáláskor a szakma és a közönség egyszerre fontos számodra?
Nem választom el egymástól a kettőt. Komponáláskor technikai kérdéseken gondolkodom, nem az igények felmérésén. Olyan darabot írok, amit jónak érzek, utána válik el, tetszik-e vagy sem a közönségnek. A szakmához sem viszonyulok másképp. Úgy gondolom, hogy a közönség és a szakma ízlése közötti különbségtétel elsősorban azoknak fontos, akik a közönséget kevéssé megragadni képes zenét írnak. Én inkább azt tartom fontosnak, hogy a közönség és a szakma nem zárják ki egymást, sőt egy jó mű mindkét részről elismerésre tarthat számot.

Komoly kihívásokkal kell számolnia a kortárs komolyzenének?
Először is már az komoly kihívás, hogy kevés embert érdekel, nincs egy természetes élete a kortárs komolyzenének. Nem nagyon van rá kereslet, s valószínűleg soha nem fogunk arénákat megtölteni a kortárs zene közönségével. Más kérdés, hogy utóbbit nem élem meg tragédiaként.

Akadnak próbálkozások, hogy több ember megértse és megszeresse ezt a műfajt?
Az a véleményem, hogy nem a tömegzenévé válására kell helyeznünk a hangsúlyt. Személy szerint egyre jobban azt érzem, hogy az én célközönségem olyan zenekedvelőkből áll, akik eredendően fogékonyak a komolyzenére, érdeklődnek iránta, bár nem biztos, hogy szeretik a kortárs komolyzene nagy részét. A darabjaimban abból a hagyományból építkezem, amit ez a fajta közönség kedvel és általában szeret felfedezni egy zeneműben. Sok olyan visszajelzést kaptam a kortárs komolyzene kritikus hallgatóitól, hogy szerették és élvezték a darabjaimat. Kötelességünk megfogni azokat, akik fogékonyak erre. Az elvontabb darabok is lehetnek érdekesek, ha úgy figyelünk rájuk, mintha egy másik emberre figyelnénk, tehát koncentráltan, elmélyülten, nyitottan.

Nem gond, hogy a tananyagban egyszer csak elvágják a szálakat Bartóknál, és az utána következő megannyi zenei korszak és stílus homályban marad?
Ez egy régóta fennálló probléma. Sok olyan emberrel találkoztam már, aki Bartók Béla zenéjével sem igazán volt képes azonosulni. Azt kell mondjam, hogy megfelelő tálalásban több kortárs zenét szeretnének a diákok. Talán pont azért, mert korban közelebb áll hozzájuk a szerző és a mű.

A kortárs komolyzene felvetette dilemmák közül a legáltalánosabb probléma a zenehallgatás. A laikus zenekedvelő hogyan különböztetheti meg a blöfföt a valódi művészi teljesítménytől?
Először is: hallgasson az ösztöneire. Nem utasítom el zsigerből a kortárs darabokat nem szerető közönség negatív véleményét. A megkülönböztetéshez nem árt egy kis hozzáértés, szakmai elmélyülés, a sok-sok zenehallgatással szerezhető tapasztalat. Csak úgy, egyik napról a másikra nem eshetünk neki a zenehallgatásnak.

A következő időszak milyen kihívásokat tartogat számodra?
Jelen pillanatban több felkérésre születő darabon dolgozom. Egy debreceni kórusverseny megnyitójára készül egy kórusművem, valamint harsonadarabon is dolgozom. Ezek után vágok bele több darabba, például egy oratóriumba, utóbbihoz nagy affinitást érzek. Ha sikerül tartanom a kitűzött határidőt, akkor ennek a darabnak a bemutatója idén novemberben várható.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula