Pesti Srácok

Újabb szenzációs régészeti leletet eredményezett a római metróépítés

Fényűző római kori lakóház maradványaira bukkantak mélyen a föld alatt Rómában a történelmi belvárost is érintő C-metróvonal építése közben.

MTI

Az újabb szenzációs leletet, egy úgynevezett parancsnoki házat az Amba Aradam-Ipponio állomás építési munkálatai során találták, közel ahhoz az ókori laktanyához, amelyet 2016-ban fedeztek fel ugyancsak a földalatti vasút építése közben.

PestiSracok facebook image

A 300 négyzetméteres, 14 helyiségből álló domust 12 méterrel az utcaszint alatt találták. Francesco Prosperetti, a római műemlékvédelmi felügyelet vezetője szerint a mozaikkal és falfestménnyel gazdagon díszített, fürdővel rendelkező, padlófűtéses házban lakhatott a szomszédos kaszárnya parancsnoka Hadrianus császár idejében.

Rossella Rea, Róma régészeti főfelügyelője szerint kivételes leletről van szó, mert még soha korábban nem azonosítottak Rómában antik katonai barakkokat, és pláne nem ehhez kapcsolódó parancsnoki házat. Mint az ásatás pénteki bejárásán az illetékesek a sajtónak elmondták, az egész struktúrát (domust) elbontják, hogy lehetővé tegyék az alagútfúrást, a metróépítés befejezése után azonban visszahelyezik oda, ahol volt, hogy "a világ legszebb metróállomását" hozzák létre.

A római hatóságok már a tavaly prezentált és valamikor az idén elkészülő, ugyancsak ókori leletekkel díszített San Giovanni-állomást is a világ legszebbjének nevezték.

Az Amba Aradam-állomás és környéke kezdettől régészeti kincseskamrának számít, tavaly júniusban például a pompejihez hasonló leleteket tártak fel, köztük egy, vélhetően tűz elől menekülő kutya csontvázát. Találtak két termet a császárkor közepéből, ezek elüszkösödött fa mennyezete és berendezése ugyancsak egy tűzvésznek köszönhetően maradt fenn. Fa csak kivételes környezeti vagy éghajlati feltételek közepette őrződik meg, vagy olyan rendkívüli események alkalmával, mint a pompeji és a herculeneumi vulkánkatasztrófa, és Rómában még soha korábban nem találtak fa mennyezetet az ókorból. Egy ajtó előtt megtalálták az összekunkorodott csontvázát egy kutyának is, amely valószínűleg csapdába esett egy szobában a tűzvész idején. Előkerültek egy kisebb, még nem azonosított állat maradványai is, és feltártak egy szép fekete-fehér mozaikot. A (tavalyi) Amba Aradam-i leletet az teszi hasonlatossá a pompejihez, hogy a korabeli élet egy meghatározott pillanatát örökíti meg és teszi felidézhetővé - mondta annak idején Francesco Prosperetti.

Rómában részben a régészeti ásatásokkal magyarázzák a máris a világ legdrágább metróberuházásaként elhíresült C-vonal építésének elhúzódását. A C-metró építése 2007-ben kezdődött, a tervezett harmincból eddig 21 állomást adtak át, a költségek az előirányzott 3 milliárd euróról mostanáig 4,5 milliárd euróra (1418 milliárd forint) emelkedtek.

Rossella Rea szerint a gigaprojekt áldás régészeti szempontból, mert a metróépítéshez a szokásosnál sokkal mélyebbre ásnak le, és olyan leletek kerülnek elő, amelyek máskülönben talán örökre rejtve maradnának. A Forum Romanumig (Colosseumig) vezető három metróállomás átadását 2021-re ígérik.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.