Pesti Srácok

Átadták az első POKET könyvautomatát Budapesten

A Madách téren, az Örkény Színház előtt adták át szerdán az első POKET automatát, amelyből kortárs és klasszikus irodalmi műveket vásárolhatnak okostelefon méretű zsebkönyv formájában a járókelők.

MTI

A mai instant világban jó, hogy megjelenik egy valódi érték is, és egy automatából már nem csak a testi, hanem szellemi és lelki szükségleteket is ki lehet elégíteni a sorozatban megjelenő irodalmi olvasmányokon keresztül - hangsúlyozta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a helyszínen tartott projektindító sajtótájékoztatón.

PestiSracok facebook image

Hozzátette: ez a kezdeményezés a fiatalokhoz hozza közelebb szerethető és egy hozzájuk szóló formában az olvasását és a könyv szeretetét. Osváth Gábor producer, ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós színészek három évvel ezelőtt azzal a céllal alapították meg a POKET projektért is felelős Sztalker csoportot, hogy a mostani fiatalokból később ne egy szétszakadt, hanem "egy egymásra figyelő, egymás igazságát megérteni tudó generáció legyen".

Ennek egyik első lépése a POKET zsebkönyvsorozat, amely az olvasás mellett a "csendekről és az elmélyülésekről is szól" - emelete ki Vecsei H. Miklós. A könyvsorozat öt kötettel indul, így elsőként Szerb Antal Utas és holdvilág, Esterházy Péter És mesélni kezdtem, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk, Csáth Géza Egy elmebeteg nő naplója és Krúdy Gyula Ady Endre éjszakái című köteteit lehet megvásárolni az automatából - fűzte hozzá.

A színművész azt is elmondta, hogy a projektet számos más szervezet mellett az Emmi is támogatta, többek közt azzal az elektromos kisbusszal, amelyben egy könyvekkel megtöltött kisebb automatát helyeznek el. Ezzel a járművel Vecsei H. Miklós és Grecsó Krisztián író nyáron körútra indul, hogy az ország különböző fesztiváljain, ősztől pedig a legkisebb falvakban is népszerűsítse a kezdeményezést, az olvasás és a közösségépítés fontosságát.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében és támogatásával átadott automata ötletét és magát az olvasásnépszerűsítő kampányt Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) igazgatója és Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója is méltatta, a közösségi élmény és az kultúra fontosságát hangsúlyozva. A tervek szerint az automatákkal forgalmas csomópontokon és köztereken találkozhat majd a közönség.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.