Pesti Srácok

Emir Kusturica és bandája júniusban a Hősök terén zenél

Emir Kusturica a fővárosi Hősök terén ad koncertet No Smoking Orchestra elnevezésű zenekarával június 15-én a Duna Karnevál keretében.

MTI

A kultikus filmjeiről (Macska-jaj, A cigányok ideje) ismert rendező zenészként is aktív, csapata, a No Smoking Orchestra sikere nem csupán Kusturica személyéből fakad. Az együttes mesterien keveri az ethno és punk rock stílust - szerepel. Emir Kusturica első mozis nagyjátékfilmje az 1981-ben bemutatott Emlékszel Dolly Bellre? volt, a rendező ekkor találkozott először a No Smoking Orchestrával, amelynek gyökerei egy szarajevói punkzenekarhoz vezetnek vissza. A kilencvenes évektől - Jugoszlávia feloszlását követően - Emir Kusturica and The No Smoking Orchestra néven kezdtek játszani. Négy albumot adtak ki, majd 1998-ban elkészítették a Macska-jaj című film zenéjét és azóta minden Kusturica-film zenéjét ők írják. A budapesti közönség június 15-én a Hősök terén a XXIII. Duna Karnevál keretében láthatja és hallhatja a zenekart, a koncerten az új lemez, a néhány hete megjelent Corps Diplomatique dalait is bemutatják. Az előzenekar Pál István Szalonna és Bandája, valamint a Kolo Zenekar és barátai lesznek, fellép a Tököli Délszláv Táncegyüttes is, a koreográfiát Kricskovics Antal tervezte.

PestiSracok facebook image

Kép: Dexter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.