Pesti Srácok

Gyásztávirat - Elhunyt a dél-koreai színésznő, akit Kim Dzsong Il elraboltatott

Elhunyt Csoi Un Hi dél-koreai színésznő, akit a hetvenes évek végén az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il parancsára elraboltak és arra kényszerítettek, hogy észak-koreai filmekben szerepeljen.

MTI

A színésznő 91 évesen halt meg hétfőn egy dél-koreai kórházban. Filmrendező fia, Sin Jong Gjun közlése szerint édesanyja halála napján dialízisre érkezett a kórházba - számolt be róla a BBC News. Csoi Un Hi a hatvanas-hetvenes évek híres filmcsillaga volt Dél-Koreában, mintegy 130 filmet forgatott férjével, Sin Szang Ok filmrendezővel, ám a hetvenes évek végére, amikor elrabolták, éppen leáldozóban volt a csillaga, addigra férjétől is elvált. Néhány hónappal később Sin Szang Okot is foglyul ejtették. A párnak végül együtt sikerült megszabadulnia az észak-koreai rezsimtől. Észak-Korea sohasem ismerte el, hogy elrabolta volna a filmes párt, a hivatalos indoklás szerint ők kerestek ott menedéket. A Kim Dzsong Il produkció című könyvből kiderül, hogy Csoit a hetvenes évek végén állítólagos hongkongi üzletemberek rábeszélték, hogy utazzon Hongkongba, és alapítson filmvállalatot. Amikor megérkezett, elkábították és elrabolták. Nyolc nappal később Phenjanban egy luxusvillában tért magához, amelyet attól kezdve folyamatosan őriztek.

Mikor volt férje, aki a válás ellenére közel állt hozzá, a keresésére indult Hongkongba, őt is elrabolták. Kim Dzsong Il nagy filmrajongó hírében állt, és különösen szerette a hollywoodi produkciókat. Azt remélte, hogy a filmes pár képes lesz olyan produkciókat készíteni, amelyek versenyképesek lesznek a nemzetközi piacon. Nyolc év alatt a pár elnyerte Kim Dzsong Il bizalmát, és a diktátor elengedte őket Bécsbe, hogy reklámozzák a filmjeiket. A pár azonban megérkezése után nyomban politikai menedékjogot kért az osztrák főváros amerikai követségén. Tíz évig éltek száműzetésben, mire 1999-ben visszatérhettek Dél-Koreába, ahol Sin 2006-ban elhunyt. Kalandos történetüket világszerte érdeklődés fogadta, 2016-ban The Lovers and the Despot címmel film is készült belőle. Csoi halálát Dél-Korea-szerte gyászolják kollégái és a közönség. Csoi Un Hi temetését csütörtökön tartják Szöulban.

PestiSracok facebook image

Kép: NY Daily News

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.