Pesti Srácok

Hiánypótló Moholy-Nagy festményt kapott a Nemzeti Galéria

Történelmi léptékű adománnyal, Moholy-Nagy László Architektúra I/Konstrukció kék alapon című, több milliárd forint értékű festményével gyarapodott a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) gyűjteménye a New York-i The Salgo Trust for Education felajánlásának köszönhetően.

MTI

A 20. század legismertebb magyar képzőművészének remekműve a rendszerváltás óta a legnagyobb értékű egyedi műtárgyadomány; ha a szabadpiacra kerülne, több milliárd forintot érne - hangsúlyozta a festmény csütörtöki budapesti sajtóbemutatóján az MNG főigazgatója. Baán László hozzáfűzte, hogy az alkotás komoly hiányt pótol: Moholy-Nagy László (1895-1946) 1919-es emigrációja utáni életművéből egy festményt sem őriztek eddig Magyarországon.

PestiSracok facebook image

Ifj. Botár Olivér, a Salgo Trust for Education kurátora hozzátette: az alkotást olyan intézmények szerették volna megszerezni, mint a New York-i Metropolitan Museum vagy a chicagói Art Institute, az alapítvány azonban az MNG-t tartotta a legmegfelelőbb kiállítási helyének. Ennek oka egyrészt az volt, hogy Moholy-Nagy 1920 utáni korszakából nem volt fellelhető Magyarországon egyetlen festmény sem, másfelől ennek a munkának a rendkívüli művészettörténeti jelentősége indokolta a magyarországi adományozást - árulta el a művészettörténész. Ifj. Botár Olivér elmondása szerint ugyanis a konstruktivista kép hátoldalán néhány éve felfedeztek egy lemeszelt dadaista alkotást, a Vasútkép szántófölddel és a 3-as számmal elnevezésű kompozíciót. Ez, valamint a képhez használt festék elemzése arra utal, hogy Moholy-Nagy 1921 végén készítette az Architektúra I-et, valószínűleg első konstruktivista festményeként - szólt az alkotás jelentőségéről. Ifj. Botár Olivér kiemelte, hogy Moholy-Nagy László remekműve méltó helyre, az MNG avantgárd szekciójába kerül, Uitz Béla, Bortnyik Sándor és Tihanyi Lajos képei mellé.

Baán László az MTI-nek elmondta: a festményt péntektől tekinthetik meg a Nemzeti Galéria látogatói.

Nicholas M. Salgo magyar származású amerikai üzletember - 1983 és 1986 között az Egyesült Államok magyarországi nagykövete - 1991-ben hozta létre alapítványát azzal a céllal, hogy a 20. századi magyar képzőművészet értékeire a nemzetközi művészettörténet figyelmét is ráirányítsa. Moholy-Nagy László festményét 1988-ban vásárolta a Christie´s aukciósház árverésén.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.