"Iszonyúan büszke vagyok arra a hazai zenei szubkultúrára, amiben mozoghatok" - Interjú Siklósi Örssel, az AWS együttes frontemberével

Nem igazán hittél abban, hogy megnyerhetitek A Dalt. Mostanra sikerült feldolgozni a történteket?
Feldolgoztuk. Az attitűd persze nem változott, ugyanúgy állunk az újabb megmérettetéshez. Úgy gondoljuk, hogy a keményebb zenével induló bandáknak sosem volt komoly sanszuk arra, hogy megnyerjék az Eurovíziót.

A Lordi 2006-os sikere azért rávilágított, hogy a riffeknek is juthat hódolat ebben a flitteres-pávatollas popzenei közegben. Jegyezzük meg, a finn banda esetében az erős színpadkép, a szörnykosztümös parádé is rásegített. Ti milyen látványban gondolkodtok Lisszabonban és egyáltalán: mennyire érvényesülhetnek az elképzeléseitek a produkció vizuális részében?
Hogy őszinte legyek, mi már A Dalban sem erőltettünk ezen a téren semmit, a televíziós szakemberekre bíztuk magunkat. A stílusidegen motívumokat persze élből elutasítottuk volna, de szerencsére meg sem próbáltak átformálni minket. Sőt, azon dolgoztak, hogy markánsabban kiemeljék a stílusjegyeket. Annyit már lehet tudni, hogy pirotechnika is lesz a színpadon, ami ellen nyilván nem tiltakoztunk. Azt még elárulhatom, hogy a tavalyi győztes, Salvador Sobral produkciójának letisztultsága miatt idén nem lesznek LED-falak a versenyen, így másként kell mindenkinek megoldania a látványvilágot. Persze sok produkció mögött olyan brutális költségvetés áll, hogy azokkal képtelenség e téren versenyezni. De mi nem is ezen a téren akarunk velük versengeni.

Magyarul énekeled majd a Viszlát nyár-t, ami édesapád halála után született, ebből adódóan érzékeny témáról, az elmúlásról, a halálhoz való viszonyunkról szól. Nem gondolkodtál azon, hogy inkább angolul kéne előadnod, hogy a nemzetközi hallgatóság ne csak érezze, hanem értse is, miről szól?
Elsősorban saját magunknak és a saját értékrendünknek akarunk megfelelni. Miután évek óta csak magyarul éneklem a számainkat, teljesen idegen lenne tőlünk egy angol verzió, egyetlen alkalomra. Ezen az alapon akár egy popszámmal is indulhatnánk.

Rajtatok kívül a Leander és Nova Prospect is a keményebb vonal képviseletében indult A Dalban, a talán még súlyosabb zenében utazó Apey & the Pea pedig a Nagy-Szín-Pad! igen vegyes összetételű versenymezőnyében próbál szerencsét. Szóval láthatóan egyre több banda igyekszik „kilépni a fényre”, a mainstream könnyűzenétől hagyományosan elzárkózó metálszcéna ma már mintha nyitottabb lenne...
Én is érzek valami kis új széljárást. Hogy ez most orkán vagy csak egy szellő, azt nem tudom. De biztató azt látni, hogy a Budapest Park vagy a VOLT fesztivál fellépői nagyrészt rock és metál zenekarok. A zeneipar persze állandóan hullámzik, változik. Lehet, hogy most éppen egy időszakos változás zajlik, és az is megeshet, hogy visszatér a nyolcvanas évek és mindenki újra hajrázós metált fog tolni. Vannak örök határok, egy black- vagy deathmetal bandával nyilván csak kevesen tudnak azonosulni, de szerintem azt a zenét, amit az AWS vagy az Apey & the Pea képvisel, a szélesebb közönség is képes befogadni. És fontos, hogy ezeknek a műsoroknak megvan az az értékrendje, amivel a magunkfajta is meg tud barátkozni.

Külföldön is sokat koncerteztek az AWS-sel. Összevetve a kinti tapasztalataitokkal, milyennek látod a hazai metálközeget?
Játszottunk ugyan néhányszor Londonban, de főleg magyarlakta helyeken lépünk fel, külföldi zenekarokkal csak ritkán fúj össze a szél. De mivel rengeteg zenét hallgatunk és sokat koncertezünk, markáns képünk van a hazai helyzetről. Most azt érzem, amit kamasz koromban a 2000-es években, amikor éppen virágzott a hazai underground olyan együttesek jóvoltából, mint a Superbutt, a Subscribe, a Blind Myself, az Isten Háta Mögött és még hosszan sorolhatnám. Jelenleg is hihetetlenül sok szuper zenekar működik az országban példaértékű szellemiséggel és zeneiséggel felvértezve, szóval elmondhatom, hogy iszonyúan büszke vagyok arra a hazai zenei szubkultúrára, amiben mozoghatok.

A rock- és metálzenekarok általában nem csípik a zenéjük műfaji besorolgatását. Ti hogyan viszonyultok a címkézéshez?
Mindenki annak hallja, aminek akarja. Azt szoktuk mondani, hogy modern metált játszunk.

A popmetál minősítés sem veri ki a biztosítékot? Ilyen is volt…
Egyáltalán nem. A popzenét is szeretem.

A mostani harapós hangzásotok nyilván hosszú kísérletezés, trenírozás eredménye. Létezik valamiféle megoldóképlet, ami a stúdióban és a színpadon meghatározza az ütőerőt és elválaszt a többi bandától?
Bence, a gitárosunk a hangmérnökünk, ő keverte egyedül az utóbbi két lemezünket. Erről inkább őt kellene megkérdezned.

Szükség van komolyabb hangszeres tudásra, technikai bónuszra a kitűnéshez, vagy ma is elég izomból odarakni a fülbemászó rágógumirockot, mint a ’70-es években?
Jelenleg a technikai tudás a nagyobb nézőközönség szempontjából nem számít, nézzük csak meg a menőbb fesztiválok headlinereit: DJ-kről vagy olyan popprodukciókról beszélünk, amiben nem nagyon kell semmit csinálni. Persze erre is akad ellenpélda, például Bruno Mars, aki a valaha volt egyik legtehetségesebb popzenész. Számomra, vagy egy válogatósabb zeneszerető ember számára nem kielégítő a végtelen egyszerűség, és nyilvánvalóan fontos, hogy bonyolultabb matematikára épülő zenékkel kényeztesse magát.

Hogyan születnek az AWS-dalok? Van köztetek zenei agytröszt, egy vérbeli zeneszerző?
Nálunk úgy történik, hogy egyikünk megír egy vagy több témát, a próbateremben meg közösen összerakjuk. A dalszövegeket, az éneket én szerzem, legfeljebb leszarozzák a többiek, akkor meg újraírom. A zenébe egyre kevesebbet szólok bele, totálisan megbízom a srácokban.

Működik még az ersch nevű, líraibb hangvételű formáció, amiben szintén énekelsz?
Az ersch létrejöttét a már emlegetett Apey, azaz Áron Andris különutas projektje ihlette. Ebben adom ki magamból a bennragadt gondolatokat, az AWS irányvonalába nem illő dalokat játszunk. Lemez még nem készült, talán majd egyszer. Igazából csak azért csinálom, hogy zenéljek a haverjaimnak és utána jól érezzük magunkat néhány fröccs mellett. Egyébként az ersch-sel legközelebb április 13-án lépünk fel az Akváriumban.

Több mint tíz éve működik az AWS, és még mindig nagyon fiatalok vagytok, ennek ellenére minden lehetséges hazai színpadot megjártatok már. Mekkorára duzzadt eközben a közönségetek?
Közhely, de a hosszú és kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét. Büszkén mondhatom, hogy évek alatt sikerült felépíteni egy olyan közönségbázist, ami már A Dal előtt is megtöltötte az A38 Hajó gyomrát vagy az Akváriumot, és a vidéki klubokban is igen jó számokat tudunk produkálni. A Dal után a kiadónknál szembesültünk a számokkal, és igencsak meglepődtünk. Elég durva, hogy mindazt, amit 12 év alatt közönségfronton elértünk, most egy hét alatt sikerült megduplázni.

Az elmúlt 12 év azt mutatja, hogy az együttesben nem veszett el a kohézió, hét év alatt három lemezt is összehoztatok. Mi tartja fent a közös lendületet?
Azért azt tudni kell, hogy egy zenekart hosszú éveken át fenntartani nagyon kemény meló. Nálunk sem egy dudás van a csárdában, mi is üvöltözünk, veszekedünk egymással időnként. De a 12 év megtanította, hogyan kell együttműködni partnerként és kiadni a feszültséget magunkból úgy, hogy az előre vigye a közös ügyünket. Egy idő után elkezdtük vállalati regulákkal működtetni a zenekart: felosztjuk a feladatokat, amiket határidőre pontosan betartatunk egymással. Emellett pedig tiszteletben tartjuk a magánéletünket is. Mára bevezettük az AWS-szünetet, amikor rövid időszakra jegeljük az együttest. Ilyenkor nem is próbálunk, a zenekari aktivitás zéró.

Milyen szakaszai voltak a zenekar fejlődésének, és hogyan képeződnek le ezek az albumaitokon?
A 2011-es első lemezen (Fata Morgana – a szerk.) még angolul is énekeltem. Magyarul írtam a szövegeket, aztán lefordítottuk. Akkor még mindent bele akartunk nyomni a zenébe, jóval eklektikusabb is volt a mai dolgainknál. Bár nagyon szeretem, mert őszinte és egyedi AWS-lemez, a mostani cuccainkhoz képest igencsak gyermekdednek tűnik. Akkoriban kezdtük tanulgatni, hogyan működik egy kiadó, hogyan kell klipet forgatni. Akkor érettségiztünk, majd elkezdtünk dolgozni, a saját lábunkra kellett állnunk. A következő lemez, a 2014-es Égésföld így hát a felnőtté válásról szól. A zenét már próbáltuk egységesebbé tenni, letisztítani, én pedig elmélyültem a szövegírás rejtelmeiben. Itt is rengeteg hibát elkövettünk a kiadás szempontjából, amiből szintén sokat tanultunk. A 2016-ban kijött Kint a vízből album már jóval érettebb zeneileg, és érettebb módon is állt össze, ezzel, azt hiszem, megérkeztünk a felnőttkorba. Ezekre a szövegekre vagyok a legbüszkébb. Amikor meghallgatom, már nem érzem azt, hogy hű, de sokat akar mondani a csávó.

Mikor jön ki az új lemez és mit lehet róla tudni?
Az év végére meg akarjuk jelentetni. Annyit elárulhatok, hogy míg az előző kicsit dallamosabb, poprockos, punkos attitűdű anyag volt, most az a cél, hogy mindenkinek leszakítsa a fejét.

A Dal idején sztárokkal, celebekkel, legendás zenészekkel is összeismerkedtetek. Van olyan közöttük, akiről nem gondoltátok volna, de bevallottan rákattant a zenétekre?
Egyik gyermekkori hősömmel, Ganxsta Zolival sikerült összehaverkodnom a műsor révén. Nem tudom, rákattant-e az AWS-re, de az nagyon jól esett, amikor kiírta az Fb-oldalára, hogy fasza gyerekek vagyunk. Egyébként nehéz megszokni, amikor azt halljuk például, hogy egy ismert modell a közösségi oldalán csutkán hallgat minket a kocsijában, vagy olyan benyögések jönnek szembe velünk, hogy „úgy üvölt, mint az AWS énekese”. Fura, na.

Az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos oldalán elég sokat foglalkoznak az együttessel, meglepően sok biztatást kaptok más országokból is. Ha netán megnyeritek a versenyt, hogyan tovább?
Reálisan nézve sanszos, hogy kiütjük a biztosítékot és utálni fogják a produkciónkat, így valahol a sereghajtók között végzünk majd, de arra is látok esélyt, hogy a saját közegünk meg a langyos popzenébe belefáradt nézők szavazatainak köszönhetően az első tucatban végzünk. Azt viszont megígérhetem: nem hullunk a középszerűség porába.

Vezető fotó: Kaszner Nikolett