Pesti Srácok

Negyven éve működik az újvidéki Agapé Kiadó

A magyar nyelvet és kultúrát megőrző fontos munkát végez és végzett a negyven éve fennálló újvidéki Agapé Kiadó a Vajdaságban - hangsúlyozta Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szombaton Újvidéken, ahol a kiadó alapításának évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen szólalt fel.

MTI

Mint mondta: nagyon fontos tevékenységet végez ez a kiadó, illetve végeznek a köré szerveződő ferencesek, hiszen több mint negyven éven át magyar nyelven is számos munkát jelentettek meg. A kiadó a jugoszláviai puha diktatúra légkörében is fenn tudott maradni - hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár. Szilágyi Péter rámutatott, hogy az akkori kommunista országokban ez volt az egyetlen hivatalosan bejegyzett katolikus kiadó. "Azokban az években pótolhatatlanul fontos misszió volt ez, számos keresztény szellemiségű könyv jelenhetett meg. (.) Az Agapé Kiadó tevékenysége lelki forrásként trianoni sebeket is gyógyított évtizedeket át az általa kiadott Bibliákkal, amelyeknek nagy része nem a Vajdaságban fogyott el, hanem Magyarországon, szép példáját adva az anyaországi és a külhonba szakadt magyar nemzetrészek közötti kölcsönös segítségnyújtásnak" - emelte ki a politikus.

Hozzáfűzte, hogy a kiadót alapító Harmath Károly atya ugyan már nem vezeti tovább az intézményt, de továbbra is jelen van a munkájában. Emellett pedig az általa működtetett fiúkollégiumban, és a nehéz sorsú gyerekeket segítő Lurkóházakban is fontos munkát végez. Szilágyi Péter a helyszínen a sajtónak elmondta: a nemzetpolitikai államtitkárság és a magyar kormány korábban is a kiadó mellett állt, és a jövőben is mellette fog állni. Az április 8-i országgyűlési választáson "a vajdasági magyarok is egyértelműen döntöttek, az egész magyar nemzet egyértelműen döntött, és ennek hatására, ennek eredményeként a jövőben is fogjuk működtetni és támogatni ezeket az intézményeket" - hangsúlyozta. Kiemelte: egyrészt anyagi támogatással, pályázatok, illetve egyedi kérelmek alapján lehet támogatni a határon túli intézményeket, másrészt pedig szakmai együttműködéseken keresztül. A helyettes államtitkár az ünnepség keretében átadta Magyarország kormányának ajándékát, egy emlékplakettet, amellyel a 40 éves Agapé Kiadót köszöntötte Budapest.

PestiSracok facebook image

Kép: Agape

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.