Pesti Srácok

Visszapillantó tükör - 57 éves Eddie Murphy

Április 3-a van, ma 57 éves az egyik legszélesebb mosolyú amerikai színész, Eddie Murphy. Standup komikusként kezdte, közönségfilmek sztárjaként folytatta, mára pedig Oscar jelölésére és Golden Globe díjára is büszke lehet.

061.hu

A 48 óra című film sztárja 1961-ben New Yorkban született, édesapja amatőr komikus volt. 15 évesen saját szövegeket írt előadásaihoz. 1982-ben és 1987-ben saját stand-up albumot adott ki. A ’80-as évek elején a Saturday Night Live-ban is rendszeresen fellépett, 1982-ben pedig a 48 óra című filmmel debütált a mozivásznon, Nick Nolte oldalán. A következő évben a Szerepcsere című vígjátékben olyan népszerű komikus mellett kapott lehetőséget, mint Dan Aykroyd.

PestiSracok facebook image

1984-ben került a mozikban Murphy egyik legnépszerűbb filmje, melyben először láthattuk főszerepben, a Beverly Hills-i zsaru. Az akciókomédia több folytatást is megért: az első részt a mérsékeltebb sikerű Beverly Hills-i zsaru II. , majd a teljes fiaskó, a Beverly Hills-i zsaru III. követte. Számos afroamerikai színész Murphy filmjeiben kapta első komolyabb lehetőségét: Halle Berry és Martin Lawrence a Bumerángban, vagy Samuel L. Jackson és Cuba Gooding Jr. az Amerikába jöttemben. Murphy családbarát filmekben alakított szerepeiről is ismert, ilyen az állatokkal beszélgető Dr. Dolittle és a Shrek. Természetesen az animációs film folytatásaiban, a Shrek 2-ben, a Harmadik Shrekben, a Shrek a vége, fuss el véleben és a Shrek's Thrilling Tales-ben is hallhattuk hangját.

Karrierjének legemlékezetesebb alakítását Bill Condon nagysikerű, 2 Oscar-díjas Dreamgirls című filmjében nyújtotta olyan színészek társaságában, mint Jamie Foxx vagy Danny Glover. A hatalmas siikernek örvendő alkotást összesen 8 kategóriában jelölték Oscarra, köztük a legjobb mellékszereplő kategórijában Murphyvel is. Ugyan az Akadémia aranyszobrát végül nem ő kaparintotta meg, de mellékszereplőként átvehette a Golden Globe-díját. Bár a színész a kétezres évektől több kritikailag lehangoló filmben kapott szerepet, pályafutása során több mint 30 nívós szakmai díjjal jutalmazták.

fotó: metro.co.uk

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.