Pesti Srácok

Visszapillantó tükör - Leslie Charteris, az Angyal szülőatyja 25 éve halt meg

Huszonöt éve, 1993. április 15-én halt meg Leslie Charteris angol író, forgatókönyvíró, Simon Templar, alias az Angyal szülőatyja.

MTI

1907. május 12-én született Szingapúrban Leslie Charles Bowyer Yin néven. Apja kínai sebészorvos volt, aki felmenőit az i. e. 2. századi Sang-dinasztiáig vezette vissza, anyja jómódú angol családból származott. Fiuk már gyermekként elkötelezte magát az irodalommal, első verse kilenc és fél éves korában jelent meg. 1919-ben elhagyták Szingapúrt, és anyjával Angliába költöztek, ahol az egzotikus külsejű fiú egzotikus családnevét az angolosabb Charterisre cserélte egyes források szerint a 17. századi skót arisztokrata Francis Charteris ezredes után, mások szerint csak felütötte a telefonkönyvet. Jogot tanult Cambridge-ben, de első kézirata elfogadásán felbuzdulva tanulmányait már az első évben abbahagyta.

PestiSracok facebook image

Író akart lenni, anyagilag független író. A siker azonban még váratott magára, tollforgatás helyett más munkákkal kereste kenyerét, volt buszvezető, aranyásó, gyöngyhalász, rendőr, gumiültetvényen béres, ónbányász, bármixer, vásári mutatványos és hivatásos bridzsjátékos. Hírnevét huszonegy éves korában, a Találkozás a Tigrissel című harmadik regényével alapozta meg. Ebben lépett színre leghíresebb hőse, Simon Templar detektív, magyarul az Angyal (angolul: The Saint). Ő maga sem értékelte túl művét, egyetlen érdemének azt tartotta, hogy egy hosszú sorozatot alapozott meg. A sorozatot az 1930-ban kiadott Az Angyal elindul című regénytől számolta.

1932-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol folytatta könyvei írását és kiadását, és közben forgatókönyvíróként dolgozott a Paramount Pictures filmstúdiónak. A kínaiak (és félig kínaiak) bevándorlását szabályozó 1882. évi törvény miatt sokáig nem kapott amerikai állampolgárságot, amelyet végül a Kongresszus személyre szabott határozatának köszönhetően nyert el. Más regényei is megjelentek, de az irodalom- és kultúrtörténetbe Simon Templar kalandjaival írta be magát. Harmincöt éven át, ötvennégy kötetben taglalta az izgalmas helyzetekben felülkerekedő, az igazság védelmében Robin Hood utódjaként kiálló hőse történeteit.

Simon Templar, a bűn üldözője elvarázsolta az olvasókat, egyre növekvő mítoszáról az író így nyilatkozott: "Próbáltam képet alkotni egy férfiról. Újszerű? Igen. Formabontó? Remélem. Fantasztikus, már szinte valószínűtlen? Talán. Némiképp értéktelen, néha bosszantó? Ha így nézik, lehet. Vagy talán egy új idea? Ha így akarjuk nézni, akkor igen. Végül is ez nem számít, amíg önök felismerik, amikor holnap találkoznak vele." A detektívsorozat 1963-ban, az Angyal a Nap alatt (The Saint in the Sun) kötettel zárult. Az Angyal kalandjai azonban nem értek véget, más szerzők folytatták, ő ekkor már csak jóváhagyta a témát, és szerkesztőként működött közre. Az Angyal-történetek utolsó könyvét 1983-ban adták ki. Több mint öt évtizeden át egyengette főhőse sorsát, olyan sokáig, mint Agatha Christie Hercule Poirot életét. Az általa 1930-ban alapított rajongói klub 1997-ben egy eredeti regény kiadásával járult hozzá az érdeklődés fenntartásához.

A regényírás mellett több mindenbe belefogott. Az 1940-es években forgatókönyvet írt egy Sherlock Holmes-rádiósorozathoz, 1941-ben személyesen alakította főhősét a Life magazin Angyal-fotóadaptációjában, részt vett az Angyal-történetek képregényváltozatának elkészítésében, szerkesztette az általa alapított Saint Magazint, felügyelte a sorra készülő rádiós és filmes feldolgozásokat. Ez utóbbiak közül a leghíresebb minden bizonnyal az 1962 és 1969 között forgatott brit tévésorozat, amelyben a sármos Roger Moore alakította és emelte a halhatatlanságba Simon Templar alakját. Legutóbb, 1997-ben pedig Val Kilmer amerikai színész keltette életre.

Az Angyal "szülőatyja" mellékesen egy újság gasztronómiai rovatát is vezette, paleneo néven jelnyelvet dolgozott ki, amelyről könyvet írt, és az elsők között vették fel a magas IQ-jú embereket tömörítő Mensa tagjainak sorába. Négyszer nősült, egyetlen lánya a Pauline Schishkinnel, egy orosz diplomata lányával kötött házasságából született. 1952-ben vette feleségül Audrey Long színésznőt, aki élete végéig társa maradt. Visszaköltöztek Angliába, a London közelében fekvő Surreyben telepedtek le. Az író itt töltötte utolsó napjait, nyolcvanöt éves korában, 1993. április 15-én halt meg Windsorban.

Kép: Amazon.com

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.