Pesti Srácok

AWS: Óriási érzés, hogy más országokból sokan szavaztak ránk

Elégedett a döntőbe jutással az Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő AWS együttes, amelynek énekese, Siklósi Örs pénteken kiemelte: bebizonyították, hogy a metál műfaja ebben a közegben is tud működni.

MTI

"Nagyon megtisztelő és óriási érzés, hogy más országokból sokan szavaztak ránk" - tette hozzá. A modern metált játszó zenekar csütörtökön este a második elődöntőből jutott be a lisszaboni Eurovíziós Dalfesztivál szombati fináléjába Viszlát nyár című számával.

PestiSracok facebook image

Az énekes kitért arra, hogy bár a Viszlát nyár című dal nagyon személyes, a szeretteink elvesztéséről szóló szövegét magyarul adják elő, de a tévénézők és a helyi közönség is tudhatja, miről szól, hiszen készítettek egy angol nyelvű verziót, hogy a dal mondanivalója mindenki számára érthető legyen.

Az AWS csütörtök éjjel, az elődöntő után értesült arról, hogy az együttest meghívták az augusztusi németországi Wacken Open Airre, a világ egyik legnagyobb metálzenei fesztiváljára. Az idei fellépők között lesz mások mellett a Sepultura, Doro, a Dokken, a Danzig, a Judas Priest, a Nightwish, a Running Wild, a Clawfinger, a Dimmu Borgir és a Helmet.

"A Wacken előzőleg azzal keresett meg minket, hogy csináljunk nekik egy videót, amelyben arra buzdítjuk a rockereket és a metálosokat, hogy szavazzanak ránk az Eurovíziós Dalfesztiválon. Aztán csütörtök este kiderült, hogy ennél többről van szó: meghívtak minket a Wackenre. Ez csodálatos, olyan, mintha az Iron Maiden előzenekarnak hívta volna az AWS-t" - fogalmazott a frontember.

A Dal 2018 győzteseként a lisszaboni indulást elnyert AWS-ben Siklósi Örs mellett Brucker Bence és Kökényes Dániel gitáros, Schiszler Soma basszusgitáros és Veress Áron dobos szerepel, őket Schwartz Dávid vokalista egészíti ki a versenyen. Az AWS sorozatban nyolcadszor juttatta Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe.

Az AWS huszonegyedikként lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjében. Siklósi Örs szerint talán szerencsés a 26-os finálé vége felé következni, mert a szavazásra kevésbé felejtik el a nézők a produkciójukat.

Fotó: Horpáczi Dávid

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.