Pesti Srácok

Jamie Cullum is fellép a Paloznaki Jazzpikniken

Jamie Cullum is fellép az augusztus 2. és 4. között zajló hetedik Paloznaki Jazzpikniken a Balatonnál - közölte a fesztivál főszervezője csütörtökön Budapesten.

MTI

Valde Orsolya elmondta: a fesztivál három napján négy színpadon több mint húsz zenei produkcióval várják az érdeklődőket. A nulladik napon augusztus 2-án a nagyszínpadon a kétszeres Golden Globe-díjas Jamie Cullum ad egész estés koncertet. Pénteken a Grammy-díjas SOUL II SOUL lép színpadra Jazzie B-vel és Caron Wheelerrel, majd pedig a francia groove-funk Electro Deluxe zárja a napot.

PestiSracok facebook image

Szombaton a holland electrojazz Kraak&Smaak zárja a fesztivált, előtte pedig Geszti Péter lép fel a Jazz+Az tagjaival, Váczi Eszterrel, Behumi Dórival és Kozma Orsival. Geszti Péter a budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: koncertjük olyan műsor lesz, amellyel kifejezetten Paloznakra készülnek. Hozzátette: alapvető felállásukat kiegészítették fúvósokkal a még jobb zenei hatás érdekében.

A többi színpadon pénteken és szombaton főként magyar fellépőket hallhat a közösség, köztük Malek Andreát, a Finucci Bros Quartettet Radics Gigivel, Sinha Róbertet Tandi Flórával, a Pankasticot, a Soul Surge-öt, Kollányi Zsuzsi és Dr. Echo duóját valamint Muck Évát - tette hozzá Valde Orsolya. A főszervező kiemelte: a fesztivál egyik színpadát a paloznaki tájház udvarán a szervezők a Jazzpikniken a kezdetektől közreműködő, tavaly elhunyt Fábián Juliról nevezik el, aki előtt emlékkoncerttel is tisztelegnek péntek este.

Képforrás: Vehir

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.