Pesti Srácok

Pereskedés miatt bukhat a Don Quijote cannes-i bemutatója

Bizonytalanná vált Terry Gilliam The Man Who Killed Don Quixote (Az ember, aki megölte Don Quijotét) című filmjének cannes-i bemutatója, miután az alkotás producere, Paolo Branco a párizsi legfelső bíróságon indítványozta, hogy tiltsák meg a film levetítését a kedden kezdődő cannes-i fesztiválon.

MTI

A szervezők a május 19-i zárógálán versenyen kívül kívánják bemutatni az alkotást, de ahhoz a portugál származású francia producer nem járult hozzá. A rendező és a producer közötti vitában szerdán mondja ki döntését a bíróság, amely hétfőn gyorsított eljárásban, mintegy három órán át vizsgálta Paolo Branco indítványát. "Terry Gilliam a kezdetektől nem hajlandó leülni tárgyalni" - mondta az eljárást követően Claire Hocquet, a filmet gyártó Alfama Films Production ügyvédje. Paolo Branco 2016-ban vásárolta meg a film jogait.

PestiSracok facebook image

Benjamin Sarfati, a rendező ügyvédje szerint viszont nem is a filmet, hanem az ügyfelét akarják meghurcolni. A Terry Gilliam pártján álló cannes-i fesztivál ügyvédje, Gabrielle Odinot pedig úgy vélte a bíróságon, "ez az első alkalom, hogy a cannes-i fesztivált túszul ejtették". A jogi képviselő azonban hozzátette, hogy amennyiben a bíróság nem engedélyezi a cannes-i bemutatót, akkor azt természetesen nem tartják meg.

A 77 éves brit filmrendező, a Monty Python csoport egykori tagja egy éve jelentette be, hogy végzett a közel húsz év alatt, számos balszerencse kíséretében elkészült Cervantes-feldolgozás felvételeivel Spanyolországban és Portugáliában. Majd miután a cannes-i fesztivál közölte, hogy a The Man Who Killed Don Quixote lesz az idei seregszemle zárófilmje, a producer perrel fenyegette meg a fesztivált. Az ügy előzménye, hogy Terry Gilliam már három pert elvesztett a producerével szemben a film jogait illetően.

Az előkészületek alatti számos művészi és pénzügyi nézeteltérést követően a brit rendező felmondta a szerződést a portugál származású producerrel és a spanyol Tornasol céghez és az Amazonhoz fordult, amelyek eredetileg társproducerei voltak az Alfama Films Productionnak a film megvalósításában. Gilliam végül az előbbi kettővel, Branco nélkül fejezte be 2017 júniusában a 17 millió eurós költségvetésű filmet.

A producer és a rendező közötti vitában 2017 májusában egy francia bíróság először Paolo Brancónak adott igazat, neki ítélve a film jogait, de elutasította a forgatás felfüggesztését indítványozó kérését. A Gyalog galopp, a Brian élete és a Brazil, a Félelem és Reszketés Las Vegasban, a 12 majom és más kultikus filmek rendezője csaknem három évtizede dédelgette filmtervét a búsképű lovagról, a forgatás végül csak a hetedik nekifutásra, 2000-ben kezdődött el, de az is többször elakadt egy szinte példátlan pechsorozat következtében.

A forgatást a NATO-repülőgépek folyamatos dübörgése, a főszerepet alakító Jean Rochefort hátsérülése és a felvételek helyszínét mocsárrá változtató, a felszereléseket megrongáló özönvízszerű esőzés lehetetlenítette el. Ebben a szereposztásban még Johnny Depp és Vanessa Paradis is helyet kapott. A 2000-es nagy kudarc után Gilliam átdolgozta a forgatókönyvet, olcsóbb és egyszerűbb változattal állt elő, folyton változott a szereposztás is.

Képforrás: IGN Hungary

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.