Pesti Srácok

Visszapillantó tükör - Adele 30 éves

Adele Oscar- és Grammy-díjas angol énekesnő május 5-én lesz harmincéves. Érzelmes, jellegzetes hangja, költői előadásmódja, elegáns stílusa generációja egyik legsikeresebb előadójává tette.

MTI

Az énekesnő Adele Laurie Blue Adkins néven született London Tottenham kerületében. Anyja egyedül nevelte fel, gyerekkorát a főváros különböző munkásnegyedeiben töltötte, énekelni négyéves korában kezdett. Mivel osztályában az egyetlen fehérbőrű gyerek volt, nem csoda, hogy a soul korán felkeltette érdeklődését, de előszeretettel énekelt popzenét is, s megtanult gitározni és klarinétozni. Tinédzserként fedezte fel a rhythm and blues énekes Etta James dalait, hatására kezdte komolyan latolgatni, hogy énekesnő lesz.

PestiSracok facebook image

Zenei tanulmányait a híres BRIT Schoolban végezte, ahol korábban Amy Winehouse is tanult, egyik osztálytársa Leona Lewis volt. Demofelvételeit barátai tették fel a MySpace oldalra, s nem telt bele sok idő, a lemezkiadók érdeklődni kezdtek iránta. 2006-ban, néhány hónappal a záróvizsgája után szerződést kötött az XL Records céggel. A stúdióban háttérvokál-éneklés közben lett rá figyelmes Jim Abbiss producer, aki bemutatkozó albumának, később jó néhány dalának megjelenésénél bábáskodott.

2007 októberében adták ki a Hometown Glory című számát, amely egy csapásra ismertté tette a nevét, elsőként nyerte el az újonnan alapított Brit Awards Kritikusok díját, amelyet a zeneipar ezer jeles képviselőjének voksa alapján ítéltek oda. A BBC a legkiválóbb feltörekvő tehetségekről rendezett szavazásán őt jutalmazták a 2008 hangja címmel, pedig első albuma még fel sem került a lemezboltok polcaira. Adele - ekkor már így nevezte magát -, 2008-ban néhány sikeres hazai fellépés után kiadta első albumát, az életkorára utaló 19 címmel. A korong a brit lista élén debütált, a kritikusok kifejező, sejtető szövegeit, ízléses hangszerelését dicsérték, zenéjét Amy Winehouse-éhoz hasonlították.

A közönség is rajongott érte, mivel szerzeményei a szívekben rezonáltak, képes volt bárkit megríkatni, korosztályától függetlenül. A teltkarcsú énekesnőt szókimondó természete, gyakorlatias gondolkodása is szimpatikussá tette. Amerikában a Saturday Night Live című televíziós programban mutatkozhatott be, így gyorsan megismerték nevét. A tengerentúl a Columbia kiadóval kötött szerződést, amely 2008 nyarán dobta az ottani piacra a 19-et. Adele 2009-ben Grammy-díjat nyert a Legjobb új előadó és a Legjobb női pop-vokál előadás kategóriában, Chasing Pavements című daláért. Következő stúdióalbumához számtalan zeneszerzőt és producert nyert meg, köztük a nyolcszoros Grammy-díjas Rick Rubint, az eredmény a 2011-re elkészült 21 lett.

A lemez anyaga merészebbre és sokszínűbbre sikerült az előzőnél, a nóták közül talán a legismertebb a Rolling in the Deep, amelyet műfaji sokfélesége miatt az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb crossover felvételeként tartanak számon. A 21 tizenegy országban érte el a slágerlisták csúcsát, Amerikában több Billboard listát vezetett, köztük a Hot 100-at, hét héten keresztül, a lemezről kimásolt, a klasszikus szonáták hangulatára emlékeztető Someone Like You azonnal a listák élén nyitott.

Jóllehet a hatvanhat állomásra tervezett Adele Live turnéból bevérzett hangszálai miatt számos amerikai és nagy-britanniai koncertjét le kellett mondania, a 21 hazájában és az Egyesült Államokban is az év legnagyobb példányszámban eladott albuma lett, a következő év közepéig több mint húszmillió példányban kelt el világszerte. Adele 2011-ben sikeres hangszálműtéten esett át Bostonban, de rajongóit kárpótolhatta, hogy turnéjának londoni állomásait Live at Royal Albert Hall címmel DVD-n is kiadták. Ebből majdnem százezer példány fogyott, rögtön az első helyre került az Egyesült Államokban és az év legkelendőbb zenei DVD-je lett.

Az énekesnő 2012-ben a Grammy-díjátadón hat díjat gyűjtött be, köztük az év albuma, Az év dala, Az év legjobb pop szólóelőadása kategória győztesének járó kis aranygramofont. Néhány nappal később a "brit Grammy" gálán, a Brit Awardson újabb két díjjal jutalmazták. A díjeső újra bizonyította, hogy Adele minden különösebb erőfeszítés nélkül igazi szupesztár lett. Ugyancsak 2012-ben a Skyfall című James Bond film fémes hangzású betétdaláért Oscar-díjat, majd Golden Globe-díjat kapott, sőt a Brit Birodalom rendje kitüntetést is elnyerte.

2013-ban a 21 harmadik kislemezen kiadott daláért, a Set Fire to the Rainért újabb Grammy-díjjal jutalmazták a Legjobb pop szóló előadó kategóriában. 2015-ben új albummal, a szokás szerint életkorára utaló 25-tel tért vissza, amely újabb öt Grammy-t gyűjtött be, így Adele győzelmeinek száma 15-re emelkedett. Bár kritikusai hiányolták a merészséget, hangjának ereje és a lemez iránti kereslet mit sem változott. A 25 az év legkelendőbb albuma, Adele pedig az évtized egyetlen olyan előadója lett, akinek két albumából is tízmillió példánynál többet vásároltak.

A korongról kimásolt Hello című ballada több országban nyitott az élen, s videoklipje rekordot döntött: 24 óta leforgása alatt 27,7 millióan voltak rá kíváncsiak. Az énekesnő 2016-os világkörüli turnéjára pillanatok alatt keltek el a jegyek, a 167 millió dollárt jövedelmező előadásokat másfél millió ember látta. A körút 2017-ben a Wembley Stadionban ért véget, és az énekesnő ekkor azt mondta rajongóinak, hogy a koncertezés nem igazán az ő műfaja. Pályatársai közül Beyoncé nagy rajongója, lelkesedését az 59. Grammy-gálán úgy fejezte ki, hogy kettétörte a legjobb albumért járó díját, mert úgy érezte, az Beyoncénak járna.

A számos humanitárius ügyet támogató énekesnő 2012-ben lett anya, s tavaly jelentette be nyilvánosan, hogy férjhez ment fia apjához, egy jótékonysági szervezetet vezető üzletemberhez.

Képforrás: The Guardian

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.