Pesti Srácok

A tudomány fellegvára is látogatható a Múzeumok éjszakáján

Különleges épületbejárásokkal és művészettörténeti előadásokkal várja ebben az évben is az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a Múzeumok éjszakáján, szombaton.

MTI

Az MTA Művészeti Gyűjteményének munkatársai által vezetett sétákon a látogatók megnézhetik az épület legimpozánsabb termeit, többek között az első emeleti Dísztermet és a Felolvasótermet, emellett látogatható lesz a Képes terem és az Elnöki tanácsterem is, amelyek falain az intézményi és a nemzeti emlékezet kiemelkedő alakjainak arcképei, többek között Széchenyi István, Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály portréi függnek - olvasható az MTA honlapján.

PestiSracok facebook image

A különleges túrák között szerepel Trón és nemzet címmel Holló Barnabás akadémiai szobrainak megtekintése. Az MTA 2018 elején szerzett vissza egy márványszobor-töredéket: egy monumentális Ferenc József-büsztből megmaradt, roncsolt fejrészt. A vezetett séta ezt az éppen százéves szoborművet, annak keletkezés-, aktualizálás- és pusztulástörténetét mutatja be.

A Homlokzat és Díszterem című séta látogatói az épület főhomlokzatának szobrairól, valamint a Díszterem festészeti dekorációjáról tudhatnak meg többet. Az este folyamán Borovi Dániel művészettörténész Ferenc József császár és király magyarországi portréiról tart előadást. Idén először a külföldi érdeklődőknek angol nyelvű vezetés is indul.

A részletes programról az Akadémia honlapján olvashatnak az érdeklődők. A programokon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.