Pesti Srácok

Eddigi legjelentősebb kiállítására készül a Modem

Eddigi legjelentősebb kiállítására készül a Modem

Művészeti és anyagi értékét tekintve is történetének eddigi legjelentősebb kiállítására készül a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ - mondta a város polgármestere a dél-afrikai Johannesburgból érkezett képzőművészeti gyűjtemény csütörtöki sajtónyilvános ládabontásán.

MTI

Papp László emlékeztetett: az intézmény az elmúlt években több nagy érdeklődéssel kísért kiállítást rendezett, de ilyen rangos összeállítást még soha nem mutattak be a Modemben. Az önkormányzat 25 millió forint többlettámogatást biztosított a tárlat megrendezéséhez - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a kiállítás hozzájárul ahhoz, hogy a Modem országosan és régióban is sikeresen újrapozícionálja magát. Ebben a folyamatban fontos szerepe van annak a neves szakemberekből álló művészeti tanácsnak is, amely 2018-tól az intézmény vezetése mellett a szakmai munkát segíti - fűzte hozzá a polgármester, aki a tárlat legtöbbre becsült darabjának, Alfred Sisley a több mint 3 milliárd forintra értékelt Folyópart Veneux-nél című 1881-es és Monet Tavasz című, 1875-ben készült olajképének kicsomagolásában vett részt.

PestiSracok facebook image

Koroknai Edit, a Modem igazgatója elmondta: az Impressziók című kiállítás iránt már most hatalmas az érdeklődés, a június 18-i megnyitót és azt követő két tárlatvezetést telt ház előtt tartják majd, de a következő hetekre meghirdetett mintegy 20 tárlatvezetés közül többre szintén nem lehet már jegyet venni. A kiállításra érkezők már a megnyitó napjától, június 18-tól 50 százalékos kedvezményes vasúti jegyet válthatnak - fűzte hozzá az igazgató. A Johannesburgi Művészeti Galériából (JAG) érkezett 56 alkotást 48 óra akklimatizálódást követően csomagolták ki a ládákból, majd az állapotfelmérés után kezdődött a művek installálása.

A tárlaton neves, a korszak jelentős művészeinek remekműveit, köztük Monet, Van Gogh, Cézanne, Matisse, Modigliani, Picasso, Andy Warhol és Lichtenstein olajképeit, rajzait láthatja a közönség. A bontást, az állapotfelmérést és az installálást a 9 ezer darabos gyűjteménnyel rendelkező JAG gyűjteménykezelőjének és művészettörténészének felügyelete mellett, olasz és magyar szakemberek részvételével végzik. A tárlat hat szekcióban mutatja be a 19. század második felének és a 20. század első felének művészeti törekvéseit Süli Zakar Szabolcs kurátor munkája nyomán. A kiállítás szeptember 23-ig látogatható a Modemben.

Kép: Czeglédi Zsolt / MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.