Pesti Srácok

Elkezdődött az Erdélyi magyar családok fesztiválja Debrecenben

A határon túl élő magyarok bemutatkozó fesztiváljait a családok éve programsorozat keretében rendezik. Márciusban Csongrádon a vajdaságiak, június elején Nyíregyházán a kárpátaljaiak, ezúttal a debreceni Nagyerdőben az erdélyi magyar családok találkoztak, illetve találkoznak az anyaországi családokkal.

MTI

A Békás-tó melletti színpadon Pataki János, a találkozókat szervező Kárpát-medencei családszervezetek Szövetségének elnöke reményét fejezte ki, hogy a debreceni fesztiválon is barátságok szövődnek a határ két oldalán élő magyarok között, és az anyaországbeliek kicsit jobban és másként is megismerik a határon túli magyar kultúrát, és azt, "mennyivel más ott vigyázni a magyarságra, mint az anyaországban".

PestiSracok facebook image

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere szerint a fesztiválnak két üzenete van. Az egyik felhívni a figyelmet, hogy a család az egyik legfontosabb közösség, "jól működő családok nélkül nincs egészséges társadalom". A másik az összetartozás, a történelem során különböző országokba sodródott magyarok ezer éves kapcsolatának megerősítése.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért megbízott elnöke felidézte, hogy a magyar kormány 2018-at a családok évének, azon túlmenően a külhoni magyar családok évének nyilvánította. Ennek folytán az idén jóval nagyobb figyelem összpontosul határon innen és határon túl a családra, amely a nemzeti megmaradás alapja - tette hozzá. Majd idézte Knopp Máriát, aki a családot a legfontosabb boldogság- és egészségvédő faktornak nevezte.

Fűrész Tünde felhívta a figyelmet a Köldökzsinór-programra, amelynek keretében határon innen és határon túl ugyanolyan támogatást kapnak a kisgyerekes családok: a megszülető gyerekek után egyszeri anyasági támogatást kapnak, valamint a babakötvényt is ugyanúgy igénybe vehetik. Eddig ötezren igényelték ezt a támogatást, és az igénylők fele erdélyi volt - jegyezte meg, majd azzal zárta szavait, hogy "Magyarország számára minden magyar gyermek kincs, és minden magyar gyermek megszületését támogatjuk".

Soós Zoltán, a marosvásárhelyi természettudományi múzeum igazgatója a külhoni magyarság megmaradása tekintetében is fontosnak nevezte, hogy a magyar kormány támogatja a határon túli magyar családokat. Hozzátette: mára már Erdély is vonzó lett a magyarországi magyarok számára, sokan ott alapítanak családot vagy vállalnak munkát.

Az erdélyi magyar családok debreceni fesztiváljára több mint négyszázan érkeztek Erdélyből, de több hazai település képviselői is ott vannak a Nagyerdőben, ahol estig tartó színes programokon vehetnek részt.

Fotó: kronika.ro

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.