Pesti Srácok

Kétezer programmal vár idén a Múzeumok éjszakája

Országszerte mintegy 400 intézmény csaknem 2 ezer programmal várja a közönséget június 23-án, a 16. Múzeumok éjszakáján. A programsorozat kiemelt témája a családok évéhez kapcsolódva az Ami összeköt: család és kultúra mottót viseli. A rendezvény fővárosa 2018-ban Pécs, szóvivője Oláh Gergő zenész, énekes - közölte kedden Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

MTI

A Múzeumok éjszakája az év legnagyobb kulturális eseménye, tavaly mintegy 400 ezer belépést regisztráltak - hangsúlyozta Fekete Péter, aki a sajtótájékoztatón kitért arra is: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 25 millió forinttal támogatja a rendezvénysorozatot, amelynek összesített költségvetése 45 millió forint.

PestiSracok facebook image

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy a fővárosban idén is egységes karszalaggal lehet minden helyszínt és programot látogatni. A karszalagokkal ingyenesen használhatóak a BKK hét útvonalon közlekedő múzeumi körjáratai.

A kiállítóhelyen angol és magyar nyelvű tárlatvezetések mutatják be többek között a kékfestést és egyéb textilművészeti technikákat, valamint megtekinthető lesz az Örökkék divatbemutatója is.

Pécsett a Múzeumok éjszakája kiemelt tematikájához kapcsolódva olyan programok várják a közönséget, amelyek a város arculatát és kultúráját máig erősen meghatározó legendás családok köré épülnek. Interaktív, élményközpontú módszerekkel ismerhető meg így a Zsolnayak, a Vasarelyk, az orgonaépítő Angsterek és a pezsgőgyárat alapító Littke család története is - derül ki a rendezvény sajtóanyagából.

A programokról részletes információ a www.muzej.hu internetes oldalon található, valamint ingyenesen letölthető okostelefonos alkalmazás is segíti a programválasztást.

Képforrás: Programturizmus

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.