Pesti Srácok

Kihirdették a CAFe Budapest első programjait

Többek között a Sinfonietta Riga, a King's Singers és Ólafur Arnalds is fellép október 5. és 21. között a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon, amelynek egyik fő témája a balti országok művészete lesz.

MTI

A balti országok idén ünneplik függetlenségük századik évfordulóját, így a lett, észt és litván művészet kiemelt figyelmet kap; a fesztivál nyitókoncertjét is a Sinfonietta Riga adja Erki Pehk karmesterrel - jelentette be a CAFe Budapest szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a fesztivált szervező Operatív Testület elnöke. Mint hozzátette, a kortárs művészeti fesztivál tizenhat napon át több mint száz klasszikus, jazz- és világzenei, színházi, tánc-, újcirkuszi és képzőművészeti programmal várja az érdeklődőket.

PestiSracok facebook image

Káel Csaba kiemelte, hogy a CAFe Budapest hagyományosan számos ősbemutató helyszíne: a King's Singers énekegyüttes számára például Gyöngyösi Levente komponál új darabot, Balog József lemezbemutató koncertet ad, de a fesztiválon lesz látható a Recirquel Újcirkusz Társulat friss, My Land című produkciója is.

Halas Dóra, Nagy Fruzsina és a Soharóza Az Ügy címmel mutatja be rendhagyó műfajú "catwalk koncertjét" a Trafóban, Johan Inger, Sharon Eyal és William Forsythe koreográfiáival készül premierre a Magyar Nemzeti Balett, a Fugato Orchestra pedig a Duna Táncműhellyel közösen állítja színpadra szimfonikus táncelőadását, a Noét - árulta el Káel Csaba.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, az Operatív Testület tagja hozzátette, hogy a CAFe Budapest a legjavát szeretné megmutatni a városnak, köztéri eseményekkel csakúgy, mint a színházakban, koncerttermekben. A köztéri programok közül kiemelte Márkus Sándor "városi vadászlest" idéző köztéri installációját és Joan Catala katalán művész Pelat című mozgásszínházi darabját, amelynek a járókelők is részeseivé válhatnak.

A CAfe Budapest szervezői ismét kiírták a 100 szóban Budapest pályázatot, amelyben a városlakók írhatják meg rövid történeteiket; az újabb szövegeket július 30-ig várja a zsűri - mondta el Bán Teodóra, hozzátéve: szerdán kezdik meg a jegyértékesítést a fesztivál idei programjaira.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.