Pesti Srácok

Négy korszak nőikonjai a filmtörténeti élményparkban

Négy korszak négy nőikonjával találkozhat a közönség a Kultúrlánc-sorozat következő eseményén szombaton az ózdi Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban, ahol Nő 4x - 4 szerep - 4 évtized címmel a helyszín épített díszleteiben az 1918-as, 1938-as, 1968-as és 1988-as évekből elevenedik meg egy-egy filmrészlet.

MTI

A Kultúrlánc elnevezésű rendezvénnyel márciusban új programsorozatot indított a Forum Hungaricum által üzemeltetett Nemzeti Filmtörténeti Élménypark, hogy tematikus összeállításokkal, új kontextusba helyezve mutassa be a filmtörténetet - idézte fel közleményében a Forum Hungaricum.

PestiSracok facebook image

Az első program a film és a divat egymásra hatásáról szólt, a mostani pedig négy szerep és négy színésznő történetén keresztül ad betekintést egy-egy magyar filmalkotás részleteibe és mutatja be azok fogadtatását is.

A látogatók találkozhatnak Anna Kareninával (Varsányi Irén) vonatkocsijában, a tanyasi iskola osztálytermében a Pusztai királykisasszony Balajthay Erzsije (Szörényi Éva) várja őket, az ódon villa dolgozószobájában együtt nyomozhatnak az agilis tanárnővel (Ruttkai Éva) a híres-hírhedt bélyeg, A Hamis Izabella után, míg az Eldorádóból Monorinét (Pogány Judit) ismerhetik meg.

A látogatók állomásról állomásra haladva jutnak előre az időben, miközben a magyar film történetéhez kapcsolódó interaktív játékokat kell megoldaniuk.

A Kultúrlánc-eseménysorozat nyári programján a film és a zene kapcsolata is fontos szerepet kap. A megnyitót a francia nagykövet, Éric Fournier által vezetett jazzegyüttes, a Les Slashers koncertje követi. A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark a Goethe Intézet, az Olasz Intézet és a Lengyel Intézet mellett a Francia Intézettel kialakított partnerségi együttműködését is kívánja hangsúlyozni a koncerttel.

Kép: Pusztai királykisasszony

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.