Pesti Srácok

Nemes Jeles László új filmje a velencei filmfesztiválon debütál

A 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában debütál az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László Napszállta (Sunset) című második nagyjátékfilmje. Szintén a fesztiválon mutatják be Szőcs Petra Déva című első nagyjátékfilmjét, az alkotás a Biennale College Cinema szekcióban lesz látható.

MTI

Az augusztus 29-én kezdődő Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (Mostra Internazionale d'Arte Cinematografica) a világ egyik legjelentősebb filmes versenye, a filmtörténet legrégebbi fesztiválja, amelyet először 1932-ben, a Velencei Biennálé keretében rendeztek meg. Utoljára 24 évvel ezelőtt, 1994-ben kapott meghívást magyar alkotás (Enyedi Ildikó: Bűvös vadász) a fesztivál versenyprogramjába, amelynek fődíja az Arany Oroszlán - olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

Nemes Jeles László új alkotása Velence után Észak-Amerikában mutatkozik be, a Napszálltát ugyanis a szeptemberi Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) hivatalos válogatásába is meghívták. Az 1976-ban alapított TIFF Észak-Amerika legfontosabb filmfesztiválja, ahol számos Oscar-díjas film kezdte a pályafutását. A film 2017 nyarán 53 napon át forgott több budapesti és vidéki helyszínen - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A Napszállta 1913 nyarán játszódik Budapesten, a béke utolsó napjaiban. Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból.

Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt és bátyja hollétét tudakolja tőle - a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel.

A csaknem százfős szereplőgárda nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben, többen már a Saul fiában is szerepeltek. A Napszállta főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár). A magyar szereplők között egyaránt találunk ismert, pályakezdő és amatőr színészeket is. Balsai Móni, Nagy Zsolt, Czukor Balázs, Fancsikai Péter, Zsótér Sándor, Kormos Mihály, Lázár Kati mellett Dobos Evelin és Moldován Dorottya is jelentős szerepekben tűnnek fel.

A Felvidékről érkezett Bárdos Judit, Molnár Levente Erdélyből, Dino Benjamin pedig a Vajdaságból. A külföldiek közül Marcin Czarnik, valamint Julia Jakubowska lengyel, Susanne Wuest osztrák, Christian Harting, Tom Pilath, és Enrique Keil német színészek játszanak a filmben.

Nemes Jeles László új filmjében nagyrészt azokkal az alkotókkal és szakemberekkel dolgozott, akikkel a Saul fiát is készítette. A Napszállta operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője az azóta elhunyt Melis László, sound designere Zányi Tamás, casting directora Zabezsinszkij Éva, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi. A rendező a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is.

A Napszállta a Laokoon Filmgroup gyártásában, a francia Playtime-mal koprodukcióban készült, a Magyar Nemzeti Filmalap 1,59 milliárd forintos támogatásával és a magyarországi filmszakmai közvetett támogatással, az Eurimages, az Aide aux Cinémas du Monde - Centre National du Cinéma et de l'image Animée - Institut Français, az Indéfilms 6, a Kreatív Európa - MEDIA és a TorinoFilmLab támogatásával.

A filmet már a világpremier előtt világszerte közel 70 ország filmforgalmazója vásárolta meg, a Mozinet forgalmazásában szeptember 27-én kerül a magyar mozikba.

Szintén szerepel a velencei filmfesztiválon Szőcs Petra Déva című első nagyjátékfilmje, amelynek világpremierje a Biennale College Cinema szekcióban lesz - olvasható a film alkotóinak közleményében. A Velencei Biennálé 2012-ben indította el a Biennale College programot, amely évente három kisköltségvetésű film gyártását finanszírozza.

A programra első vagy második játékfilmjükre készülő rendezők jelentkezhetnek. A Déva az első magyar filmterv, amely elnyerte a program támogatását. Egy árvaházban élő kamasz albínó lányról, Katóról szól, aki a nyári szünetben összebarátkozik az önkéntes Bogival, de barátságát csak úgy tudja kifejezni, ha elárul valakit.

A filmet Nagy V. Gergő és Szőcs Petra írták, producere Fülöp Péter, operatőre Dévényi Zoltán, vágója Dunai László. A főbb szerepeket Nagy Csengelle, Mohamed Fatma és Komán Boglárka játsszák, a gyerekszerepekben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány növendékei láthatók. Az alkotást Déván és Petrozsényben forgatták.

Szőcs Petra kolozsvári születésű rendező, forgatókönyvíró, A kivégzés című rövidfilmje 2014-ben a Cannes-i Filmfesztiválon versenyzett, és a szarajevói filmfesztiválon is díjazták.

Fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.