Legendás állatok és megfigyelésük - Tíz érdekesség a Micimackóról
Amikor már lassan kiütést kapunk a mézzel és cukorral hajtott marketingépezettől, amibe az utóbbi évtizedekben a több mint kilencvenéves Micimackót belehajították, mindig jön egy alkotás, ami méltó módon karolja fel minden idők egyik legnépszerűbb gyerekkönyvének szellemi hagyatékát. Most például a Barátom, Róbert Gida című film (kritikánk ITT), amelynek bemutatója apropóján összegyűjtöttünk néhány érdekességet mindenki kedvenc csekély értelmű medvebocsáról és megalkotójáról, Alan Alexander Milne-ről.
MP - 061.hu
- Milne fia, Christopher Robin, azaz Róbert Gida 1920-ban született, apja ekkor már anyagilag független, szellemes és divatos londoni drámaíró volt. 1923-ban Walesben kezdett el gyermekverseken dolgozni, amelynek eredménye a When We Were Young című kötet lett. A Micimackó-könyv alapját a korábban írt és kiadott, Milne és fia kalandjain alapuló rövid történetek adták. Az első fejezetet Milne a The Wrong Sort of Bees című rövid történetből adaptálta, amely a london Evening News karácsonyi kiadásában jelent meg 1925-ben. A rövid történetek örökségét mutatja, hogy a könyv egyes fejezetei önálló történetet alkotnak, a cselekmény nem folytatódik egyik fejezetről a másikra, csak a főszereplők jelentik a folytonosságot. Milne a rövid történeteket a Punch Magazine, St. Nicholas Magazine, Vanity Fair és más kiadványokban jelentette meg, mielőtt könyv formában is kiadta volna. A magazinok a kor leghíresebb rajzolóit kérték fel a történetek illusztrálására.
- Christopher Robin egyéves korában, 1921. nyarán kapott egy játékmackót apjától, amit Edward névre kereszteltek. A regény többi figuráját is plüssállatok ihlették: Füles 1921-ben karácsonyi ajándék, Malacka egy szomszéd ajándéka volt, míg Kangát és Zsebibabát 1925-ben kapta. A könyvet a Milne-gyerek plüssállatai ihlették, akik közül a legnagyobb méretű Füles volt, még az 50 centis Micimackót is túlszárnyalta 65 centis magasságával. Az eredeti plüssök a New York-i Központi Gyermek Könyvtár állandó kiállításán láthatók, kivéve Zsebibabát, akit Christopher még 1930-ban elvesztett egy almáskertben.
Christopher Robin Milne plüssállatai- Micimackó karakterét nem kizárólag Edward mackó figurájáról mintázta az író. Ekkoriban élt ugyanis a londoni állatkertben egy Winnie (Winnipeg) nevű medve és egy Pooh nevű hattyú, akik együttesen ihlették meg Milnét. Az állatkerti mackó élete kifejezetten kalandos volt: a nőstény bocsot egy kanadai hadnagy, Harry Colebourn vásárolta még az első világháború idején, méghozzá attól a vadásztól, aki az állat édesanyját lelőtte. Amikor a hadnagynak Nagy-Britanniába kellett utaznia az expedíciós sereggel, titokban magával csempézte az állatot, akit annyira megkedveltek a katonatársai, hogy az ezred nem hivatalos kabalájává választották. Harry nem maradhatott a mackóval, mert Franciaországba, a frontra vezényelték, és mivel nem volt más választása, a londoni állatkertnek adományozta az állatot. Itt látta meg Milne és fia a mackót, akibe rögtön beleszerettek. A történetet megfilmesítették, Az igazi Micimackót 2004-ben mutatták be a mozik mérsékelt sikerrel, pedig olyan színészóriások játszottak benne, mint Michael Fassbender, David Suchet és Stephen Fry. Winnipeg, illetve egy fajtársa szerepel a 2017-es Viszlát, Christopher Robin! című filmben is, amelynek Domhnall Gleeson és Margot Robbie főszereplői, a kis Róbert Gidát a medvével - akit a gondozók egy fotó erejéig beengedtek a barátságos medvéhez - Will Tilston alakítja.
Christopher Robin Winnipeggel és Edwarddal- A Micimackó első kiadása 1926. október 14-én a londoni Methuen & Co. Ltd. kiadó gondozásában, E. H. Shephard rajzaival jelent meg. 1927-ben adták ki a Hatévesek lettünk(Now We Are Six) című verseskötetet, majd 1928-ban következett a folytatás, Micimackó kuckója (The House at Pooh Corner). A Micimackó után már szinte csak ezzel a gyerekkönyvvel azonosították Milne nevét, aki éppen ezért inkább átokként, mint áldásként élte meg a nagy sikert. Halála után az első hivatalos, az örökösei által is jóváhagyott folytatást David Benedictus írta Visszatérés a Százholdas Pagonyba címmel. Milne hagyatékának gondozói közel tíz évig vitatkoztak, mire meg tudtak egyezni a könyv kiadásában. Az amerikai Benjamin Hoff író 1982-ben adta ki a Micimackó és a Tao (The Tao of Pooh) című könyvet, amelyben a keleti hitrendszereket igyekszik bemutatni a nyugati olvasóknak Micimackó és a többi karakter segítségével.
- A Micimackó magyar fordítása Karinthy Frigyes testvére, Karinthy Emília nevéhez fűződik, aki több idegen nyelven beszélt anyanyelvi szinten. Karinthy Frigyes ezután formába öntötte és jelentősen átdolgozta a szöveget, amire szükség is volt, mivel az eredeti csak az angolszász nyelvterületre és kultúrára jellemző fordulatokkal van teli. Emília a Mici becenévre hallgatott, ami sok mindent megmagyaráz a címmel kapcsolatban. A fordítás 1935-ben jelent meg Magyarországon és az irodalomtörténészek szerint éppoly jelentős helyet foglal el a magyar irodalomban, mint például Arany János Hamlet-fordítása. Még egy holt és egy mesterséges nyelvre is lefordították a Micimackót: a latin változat, Lénárd Sándor (Alexander Lenard) munkája Winnie ille Pu címmel 1958-ban jelent meg, 1960-ban első nem-angol nyelvű könyvként felkerült a New York Times bestseller-listájára, és máig ez az egyetlen latin nyelvű könyv, amelynek sikerült ez a bravúr. Az eszperantó fordítást 1972-ben készítette Ivy Kellerman Reed és Ralph A. Lewin, Winnie-La-Pu címmel.
- 1930. január 6-án Stephen Slesinger megvásárolta a Micimackóhoz kapcsolódó megfilmesítési és kereskedelmi jogokat az Egyesült Államok és Kanada területére, összesen 1000 dollárért és jövedelme 66 százalékáért. 1931 novemberére a jogdíjakból évi szinten 50 millió dollár bevétele volt. Slesinger harminc évig végezte a Micimackó és a többi karakter marketingjét, ő készítette el az első Micimackó-babát, -dalt, -társasjátékot, -kirakót, -rádióműsort, -rajz- és -mozgófilmet is. A Walt Disney vállalat 1961-ben vásárolta meg tőle a jogokat.
- A Disney Micimackóját 1977-ben mutatták be, a film voltaképpen három korábbi rövidfilm - Micimackó és a méhecskék fája (1966), Micimackó viharos napja (1968), Micimackó és a Tigris (1974) - összefűzése és kibővítése, az animációba magát a könyvet mint tárgyat is beleszőtték: némely jelenetben a szereplők mozgó illusztrációként bolyonganak a szövegben. A Disney stúdió 2011-ben megpróbálta újraéleszteni az eredeti rajzfilm (The Many Adventures of Winnie the Pooh) varázslatát a nemes egyszerűséggel csak Micimackó (Winnie the Pooh) címre keresztelt alkotásban, ami a köztes mozik és sorozatok becsületes, ámde az eredeti filmhez nem mérhető próbálkozásai után többé-kevésbé sikerült is.
- A Sztálin fénykorában létrehozott szovjet Szojuzmultfilm az amerikai Disney ellenfeleként ontotta a rajzfilmeket, amelyek látványvilágát a népi motívumok beemelése tette egyedivé a hatvanas években. A nemzetközi térben az 1969-ben indult No, megállj csak! aratott nagyobb sikert, de a nyugati mesék, mint a Brémai muzsikusok, A dzsungel könyve vagy a Pinokkió igényes adaptációi sem merültek a feledés homályába. Az oroszok 1969-ben kezdték el a saját Micimackójukat, amit a következő három évben még két rész követett. Milne remekművének orosz változatát Borisz Vlagyimirovics Zahogyer írta meg, aki mindig hangsúlyozta: nem fordítást készített, hanem az eredeti átiratát. A regény bizonyos elemei nem is kerültek bele a filmbe, hiányzik például Róbert Gida, az animációba pedig új verseket, énekeket is beleraktak. Fjodor Hitruk rajzfilmjeit imádták a szocialista országokban, a figurák bélyegsorozatokon is megjelentek a Szovjeunióban. Hitruk Micimackója a Disney-ével ellentétben nem E. H. Shepard klasszikus illusztrációit stilizálta újra, hanem teljesen új karakterekre épít. A figurák legalább annyira imádnivalók, mint angolszász változataik: tömzsibbek, mamlaszabbak és dzsesszesebb mozgásúak, a művész ugyanis összekeverte a láb és a kéz mozgásának fázisait. A címfordításban azonban az oroszok nem éltek nyelvi leleménnyel, mint tette azt Karinthy: az eredeti „anyakönyvezett” nevet vették alapul, így lett Winnie-The-Pooh Vinyipu. Amikor Hitruk ellátogatott a Disneyhez, Wolfgang Reitherman, a Disney-film rendező producere állítólag elárulta neki, hogy az orosz változatot jobban bírja az amerikainál.
Az Ashdown Forest híres hídja
