Ruszin-Szendi Romulusz rendőrt hívott, mert bementek neki az aurájába
Ruszin-Szendinél fegyverrel épül a Szeretetország. Inkább Gyűlöletország ez.
Ruszin-Szendi Romulusz nem csak testileg igyekszik fejlődni, még a különböző beavatkozásoktól sem riadva vissza. Ruszin-Szendi Romulusz komolyan veszi ezt a politikus dolgot, lelkileg is készül rá. Talán még miniszterelnök-helyettes is lehet. Szóval mindenképp változnia kell, csak folyton megzavarják. Most még az aurájába is belementek. Ki kellett hívni a rendőröket...
Sokat finomodott az elmúlt időben Ruszin-Szendi Romulusz, a TISZA párt százezeredese. Sokat lágyult. Amikor közölték vele, hogy a céljai eléréséhez, amelyeket nagyon helyesen kitűzött maga elé, változnia kell, még nagyon dühös volt. Aznap hazaérve még be sem tudott menni a bejárati ajtón, csak járkált fel-alá, végül lerúgta a kertitörpe fejét, de az sem segített. Nyúúúgííí – hűtötte magát, és nagy levegőt vett, hiszen éppen ez az egyik, amiben változnia kellett. Úrrá kellett lennie a dühén. Azt mondták neki, hogy a dühös, lökdösődős embereket senki nem szereti. És igazuk is volt. A dühös embereknek eltorzul az arca. Határozottnak lehet lenni. Keménynek lehet lenni. Dühösnek nem.
Ezért hagyta, hogy elvegyék tőle a fegyverét. Pedig azt mindenhová magával vitte. Erőt adott neki, bátorságot. Annak biztos tudatát, hogy ha elszabadulna körülötte a káosz, az érthetetlen zavarodottság, ő egy pillanat alatt rendet tudna teremteni. Meg lenne hozzá a hatalma. És sokszor volt, hogy elharapódzott körülötte a zűrzavar, annyira, hogy már alig bírt koncentrálni a körülötte lévő emberekre, arcokra, hangokra, mozgásokra, de sosem tett rendet. Elég volt a pisztolyára gondolnia, és szépen lassan lenyugodott. Ezt el is mondta, így, elejétől a végéig. De mégiscsak azt mondták neki, hogy az összhatás miatt. Hogy a pisztoly másoknak rossz benyomásokat okoz. Erre még sosem gondolt, a mások oldaláról még sosem nézett a pisztolyára. Azt persze hogy tudta, hogy mire jó a pisztoly, de hogy benyomásokat okozna, az magától sosem jutott volna eszébe. Ebből is látszik, változnia kell.
Ruszin-Szendi Romulusz, légy olyan, akár a víz!
Amikor elvették a pisztolyát, az kicsit kellemetlen jelenet volt, mert szinte, hogy ki kellett csavarni a kezéből, aztán meg órákig csak ült és bámult maga elé, a világ egyszerre annyira bizonytalan hellyé vált. Végül megengedték neki, hogy egy töltényt a zsebében hordjon. Az segített. Aztán, hogy még könnyebb legyen, hogy még többet fejlődjön, levetítettek neki egy harcművészeti oktatófilmet.
- Egy kínai nagymesterről szólt, aki mindenkit legyőzött, és azt magyarázta a tanítványának, hogy olyannak kell lenni, mint a víz. Folyni, idomulni, ringatózni. Ezen alapult a harcművészeti technikája neki, meg a filozófiája is. Ezt a részt többször is visszajátszották, és azt mondták, ez az életben is igaz. Úgy lehet legjobban legyőzni a dühöt, ha az ember a víz nyugalmát hordozza magában. És Ruszin-Szendi Romulusz már hetek óta ezt gyakorolta.
Egy nagy kulacsnak képzelte magát, ami szinültig tele van. De nincs meg a kupakja. És nem szabad, hogy kilögybölődjön a tetején a víz. Így élt. Mikor lefeküdt, akkor tónak képzelte magát, mert a kulacsból kiömlött volna a víz.
Szóval, hetek óta csinálta, és ment. Büszkék voltak rá. Azt mondták, hogy egy új szintre lépett. Cserébe pedig, jutalmul, hogy a felkészítése ilyen jól halad, feltártak előtte egy nagy titkot. Ez épp most, csütörtökön történt, ebéd után. Rántotthús volt, rizibizivel. Szóval most csütörtökön feltárták előtte, hogy neki van aurája. Illetve, jött egy ember, egy auralátó ember, és az megnézte neki. És azt mondta, hogy az aurája kékeslila. Ez azt jelenti, hogy a dühén tényleg úrrá lett, az emberek mostantól szeretik őt. Feltéve, ha nem kezd el megint lökdősődni. De, nem kezd, megígérte. A kék az pont a békesség színe, meg a vízé, amire folyton gondolt.
A lila pedig a szexuális frusztráltság színe - mondta az auralátó ember, amitől Ruszin-Szendi Romulusz aurája megint majdnem piros lett, mert nem értette, hogy jön ez most ide. Annyit gondolt az elmúlt hetekben a vízre, meg a fejlődésre. Hát istenem. Olyasmire, "helikopterezésre" most nem jutott ideje, mit kell ezen fennakadni.
Mindenesetre megkérdezte, hogy megnézhetné e a saját auráját, de sajnos nem lehetett, mert az megint csak egy külön képesség. Később még kialakulhat. Viszont azt megmutatták neki, hogy nagyjából meddig tart. Egy zollstockkal, a homlokától kiindulva. Azt mondák, jó nagy aurája van. Szerényen elmosolyodott, hogy hát egy ilyen nagydarab, mackós embernek ugyan milyen volna, ha nem nagy. Szóval büszke volt az aurájára. Amint kilépett az emberek közé másnap, csak tolta maga előtt a nagy auráját, és olyan jó érzés volt, hogy az aura valahogy védi őt, de, másrészről meg róla sugározza, hogy milyen kék, milyen nyugodt, milyen békés.
És így érkezett el arra a sajtótájékoztatóra pénteken. Ahol ott volt az az ember a kérdéseivel. Kezdetben nagyon békésen felelgette, hogy nem válaszol, pedig kezdtek megint összekuszálódni a dolgok, és a pisztolyát is elvették, a töltényt meg otthonfelejtette, annyira el volt foglalva az aurájával. Szóval, mindez hagyján, de az az ember belement az aurájába. Letaposta, áttörte, legázolta. Ha lett volna nála pisztoly, akkor nem hagyja magát, akkor megvédte volna az auráját. De így meg most máris a megfogalmazáson gondolkodott. A rendőröknek. Hogy hogyan tudná kifejezni, hogy mi történt az aurájával, amiről alig egy napja tudja, hogy egyáltalán van. És szép nagy. És kék. Hogyan lehetne a legpontosabban jellemezni ezt a gazságot? Minimum garázdaság. Minimum! Ugyanakkor kicsit büszke is volt magára. Valóban változott. Rendőrt hívni még sosem jutott eddig eszébe...
