Pesti Srácok

Tizedszer is megtagadták Chapman szabadlábra helyezését

New York állam illetékes hatósága tizedszer is elutasította John Lennon gyilkosának, Mark David Chapmannek a kérelmét, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék, így a 63 éves férfi rácsok mögött marad még legalább két évre.

MTI

Chapman szerdán jelent meg a kérelmet elbíráló bizottság előtt, de az AP amerikai hírügynökség csak péntekre virradóra értesült az elutasító döntésről. A férfi 1980. december 8-án, manhattani lakása előtt lőtte agyon a Beatles egykori sztárját, aki akkor 40 éves volt. Chapman 1981-ben életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Legkorábban 20 év után kérhette a feltételes szabadlábra helyezést. A férfi jelenleg a New York állam nyugati részében fekvő Wende fegyházban raboskodik. A bizottság mostani döntése szerint Chapman szabadlábra helyezése "összeegyeztethetetlen lenne a társadalom érdekeivel és biztonságával", valamint "kisebbítené a bűncselekmény súlyosságát, ezzel aláásva a törvény iránti tiszteletet".

PestiSracok facebook image

A testület szerint emellett fennáll a veszélye annak, hogy a börtönből való kikerülése esetén valaki bosszúból vagy népszerűségre vágyva árthat Chapmannek. Szerdai meghallgatásakor politikusok és Lennon hívei egyaránt követelték Chapman rácsok mögött tartását a világhírű zenész New York-i Central Parkban lévő emlékhelyén. Chapman két év múlva, 2020 augusztusában folyamodhat újra feltételes szabadlábra helyezésért.

Kép: Fox News

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.