Pesti Srácok

Elment Bono hangja

Néhány szám elhangzása után kénytelen volt megszakítani berlini koncertjét a U2 ír zenekar, mert énekesének Bonónak elment a hangja.

MTI

A szombat esti fellépésen Bonónak már a kezdetektől problémák voltak a hangjával, és rendszeresen kortyolgatott forró italt egy termoszból, hogy folytatni tudják a koncertet.

PestiSracok facebook image

A Beautiful Day című szám elhangzása után, amelyet egy lelkes rajongó éneklésének segítségével adott elő, Bono levonult a színpadról és nem is tért vissza. Majd indoklás nélkül bejelentették, hogy a koncert nem folytatódik.

"Sajnáljuk, hogy ma este meg kellett szakítani koncertünket. A show előtt Bono jó formában volt, hangja is nagyszerű volt, és vártuk második berlini fellépésünket, ám néhány dal után teljesen elment a hangja. Nem tudjuk mi történt, orvosi segítséget kérünk" - írták később honlapjukon közzétett közleményükben.

Az együttes közölte, hogy a közönség egy későbbi időpontban ismét meghallgathatja koncertjüket.

Az Experience+Innocence turnéjuk keretében az együttes péntek este Berlinben frenetikus sikerű koncertet adott, amelyen Bono elítélte a szélsőjobboldali erőszakcselekményeket a németországi Chemnitzben.

Egy videoüzenetben kivetítették németül a #wirsindmehr (mi vagyunk többen) jelszót, amit a nézőközönség vastapssal fogadott.

A többen vagyunk a bevándorlás-ellenes, Németország bezárkózását sürgető szélsőjobboldali erők ellen fellépők jelszava.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.