Pesti Srácok

Kevin Spacey és Steven Segal megúszta a zaklatási pert

Elévülés miatt nem emel vádat a Los Angeles-i kerületi ügyészség egy Kevin Spacey elleni és egy Steven Seagal elleni szexuális zaklatási gyanú ügyében.

MTI

Az ügyészség azt is bejelentette kedden, hogy bizonyíték hiányában ugyancsak ejti az Anthony Anderson tévésztár ellen felhozott két zaklatási vádat, mivel az áldozat nem volt hajlandó tanúvallomást tenni az ügyészségen. Anderson júliusban tagadta a vádakat. Spacey ellen elsőként 2017-ben Anthony Rapp színész tett feljelentést, amelyben azt állította, hogy 1986-ban, 14 éves korában Spacey megpróbálta elkábítani és molesztálni.

PestiSracok facebook image

Spacey bocsánatot kért akkori helytelen viselkedéséért, de azóta nem szólalt meg az ügyben, és visszavonult a nyilvánosság elől. Az 59 éves színész ellen azonban mások is feljelentést tettek, többek között a londoni Old Vic színház több dolgozója, és a Los Angeles-i ügyészség is vizsgálja még két ügyét.

Kedden egy olyan szexuális zaklatási ügyét ejtette az ügyészség a kaliforniai törvényekre hivatkozva, amely az áldozat bejelentése szerint 1992-ben történt. Az Oscar-díjas Spacey egyike a szórakoztatóipar és a politikai élet tucatnyi közismert alakjának, akiket az utóbbi tíz hónapban szexuális zaklatással vádoltak meg. A színész a botrány miatt veszítette el a Kártyavár című sorozat főszerepét, és kivágták A világ összes pénze című filmből is - gyakorlatilag búcsút inthet a filmes karrierjének.

Portia de Rossi színésznő Steven Segalt vádolta meg 2017 novemberében azzal, hogy egy film előzetes megbeszélésekor molesztálta őt. Az ügyészség ebben az ügyben sem emelhetett vádat az elévülés miatt. A filmsztár tagadta azt, amivel gyanúsítják.

Képforrás: Images Dawn

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.