Pesti Srácok

Ma van a magyar dráma napja

Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból a színházak magyar szerzők műveivel, nyílt próbával, díjátadóval és rendhagyó programokkal várják a közönséget.

MTI

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire és új művek születését ösztönözzék. A magyar dráma napjára Magyarországon és a határon túl is több színház készül ünnepi programmal. A Nemzeti Színházban pénteken tartják Székely János Caligula helytartója című darabjának budapesti bemutatóját; a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkcióját Szász János rendezésében láthatja a közönség. Szombaton a Nemzeti Színház nyílt nappal várja a látogatókat, gyermekeknek szóló programokkal, kulisszajárással, nyílt próbákkal, kiállítással és koncerttel várják az érdeklődőket.

Az Átrium programján a magyar dráma napján Pintér Béla Újabb drámák című kötetének bemutatója szerepel. Az este folyamán Pintér Béla író-rendező-színész a kötetben szereplő drámákról és keletkezésükről beszél, a nézők kérdéseire válaszol, majd dedikálja két kötetét. A Vígszínház a Pesti Színházban ünnepli a magyar drámát szeptember 21-én: Vecsei H. Miklós Mondjad, Atikám! című József Attila-estjét játsszák. A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban felolvasószínház szerepel a programban: Kovács Dominik és Kovács Viktor, az idén műsorra tűzött monodráma, a Mintapinty szerzői lesznek a színház vendégei az idei magyar dráma napján. Oláh Zsuzsa színművész közreműködésével a monodráma egy-egy rövid részletét és az ikerpár egy-egy novelláját is megismerheti a közönség.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is ünnepi eseményt szervez a magyar dráma napján. Pénteken két időpontban, délután 5 és este 9 órától szerepel a Tompa Miklós Társulat műsorán Pozsgai Zsolt kortárs magyar szerző Liselotte és a május című tragikomédiája. A két előadás között este 7 órától megkoszorúzzák Aranka György felvilágosodás kori erdélyi művelődésszervezőnek, az első állandó magyar színházalapítási kérelem megfogalmazójának szobrát. Az ünnepségen elhangzik Spiró György drámaíró a színház felkérésére a magyar dráma napja alkalmából írt üzenete. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szeptember 17. és 22. között rendezi meg 10. alkalommal a dráMA Kortárs Színházi Találkozót, amelynek keretében a magyar dráma napján többek között Dragomán György Vasvonó című művét, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának produkcióját láthatja a közönség.

PestiSracok facebook image

Kép: Digitális Képarchívum

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.