Pesti Srácok

Ötven évvel forgatása után bemutatták Orson Welles utolsó filmjét

Orson Welles halála után 33 évvel helyreállították és befejezték a világhírű rendező utolsó, befejezetlen filmjét, és a velencei filmfesztiválon pénteken versenyen kívül bemutatták a The Other Side of the Wind című alkotást.

MTI

A filmet 1970-76 között forgatta Welles, ám felhagyott vele pénzügyi nehézségek miatt, és mintegy 100 órányi anyagot hagyott hátra, amikor 1985-ben meghalt.

PestiSracok facebook image

A Netflix amerikai streaming-szolgáltató vásárolta meg a film globális jogait és finanszírozta a befejezést. Az anyagból mintegy kétórás film készült Peter Bogdanovich rendező, Orson Welles egyik legjobb barátja segítségével.

A filmben filmként aposztrofált alkotásnak önéletrajzi felhangja van, mivel egy olyan idősödő rendezőről szól, aki Európából visszatér Hollywoodba, hogy elkészítse utolsó filmjét, ám se forgatókönyve, se pénze nincs hozzá. Jake Hannaford rendező szerepét John Huston - aki maga is filmrendező - alakítja. Hannaford órákkal egy gépkocsibalesetben bekövetkező halála előtt bemutatja befejezetlen filmjét a 70. születésnapjára összegyűlt vendégeinek. A további főbb szerepeket Dennis Hopper és Peter Bogdanovich alakítja.

"Egy 1971-es ebéden Welles hirtelen hozzám fordult és közölte: ha bármi történik velem, azt akarom, hogy megígérd, befejezed a filmet" - idézte fel Bogdanovics a filmbemutatóhoz készített sajtóközleményben.

Welles lánya, Beatrice elmondta, hogy "nemcsak rendkívüli, hanem megható is volt látni az elkészült filmet", de elismerte, hogy apja valószínűleg másként fejezte volna be.

Orson Welles olyan világhírű filmek rendezője, mint az Aranypolgár, az Othello, a Macbeth és Az óra körbejár. A rendező több mint egy tucat befejezetlen filmet hagyott hátra.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.