Pesti Srácok

Rahmanyinovot ünnepli az első Orosz Zenei Fesztivál

A 145 éve született Szergej Rahmanyinov művei állnak az első Orosz Zenei Fesztivál középpontjában, amely Debrecenben és Budapesten várja a közönséget szeptember 29. és október 6. között.

MTI

A Szabó Marcell alapító-művészeti vezető által összeállított program Rahmanyinov gazdag és mai napig töretlenül népszerű életművének összes vonatkozását bemutatja - közölték a szervezők. A fesztivál számos ritkaságot kínál olyan kiváló művészek koncertjeivel, mint Perényi Miklós, Farkas Gábor, Kolonits Klára, Anatolij Fokanov, Zsoldos Bálint és a moszkvai Rahmanyinov Trió, valamint a fiatal generáció legjobbjai, köztük Balogh Ádám, Razvaljeva Anasztázia és a Kruppa Kvartett.

PestiSracok facebook image

A négy debreceni és nyolc budapesti program megvalósításában Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen és egyben a cívisváros zeneigazgatója vállalt társszervező szerepet. A fesztivál két kiemelt produkciója a Rahmanyinov zenekara és Rahmanyinov hite címeket viselik. A zenekari esten - a Zeneakadémián és a debreceni Kölcsey Központban A holtak szigete, a Rapszódia egy Paganini-témára és az I. szimfónia hangzik el. A Szent István Bazilkában és a Nagytemplomban Rahmanyinov Vesperás című kórusműve szólal meg a Debreceni Kodály Kórus előadásában, Szabó Sipos Máté vezényletével.

A Rahmanyinov kamarája és a Rahmanyinov ritkaságai című koncerteken az érdeklődők a szerző összes kamaraművét meghallgathatják, a Rahmanyinov zongorája című szólóesten Farkas Gábor zongoraművész, a Tokiói Egyetem professzora lép színpadra. A Rahmanyinov hangjai című dalesteken az orosz romantika ritkán hallható gyöngyszemeit mutatja be Budapesten Kolonits Klára és Zsoldos Bálint, Debrecenben Anatolij Fokanov és Virág Emese. Aki pedig nem csak a zenén keresztül találkozna Rahmanyinovval, Lukácsházi Győző archív felvételekkel színesített előadásain ismerheti meg a zeneszerző életét és korát.

Az első Orosz Zenei Fesztivál nemcsak előadásokat, hanem látnivalókat is kínál: szeptember 29-től a debreceni Kölcsey Központban, október 2-tól pedig a budapesti Orosz Kulturális Központban látható a moszkvai Orosz Nemzeti Zenei Múzeum erre az alkalomra összeállított Párbeszéd kortársakkal című fotókiállítása, amely Rahmanyinov életéről és munkásságáról szól.

Fotó: izbrannoe.com

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.