Pesti Srácok

Tapssal ünnepelték Torontóban a színészetnek búcsút intő Robert Redfordot

Tapssal ünnepelte a közönség a Torontói Filmfesztiválon hétfőn Robert Redfordot, az Old Man and the Gun című bűnügyi vígjáték főszereplőjét, aki bejelentette, hogy ezzel a filmmel int búcsút a színészetnek.

MTI

A 81 éves Redford a filmben elbűvölő modorú bankrablót alakít, akit 60 éves bűnözői pályafutása alatt számtalanszor lecsuktak már, de mindig megszökött a börtönből. A valódi rablóról készült filmet David Lower rendezte, a további szerepekben Sissy Spacek, Danny Glover és Casey Affleck is feltűnik.

PestiSracok facebook image

"Gyerekkorom óta vonz a törvényen kívüliség, színészként sokszor játszottam ilyen szerepeket, úgyhogy most csak folytattam" - mondta el a Butch Cassidy és a Sundance kölyök sztárja. A színész már augusztusban bejelentette, hogy az Old Manben játszott utoljára, visszavonul a színészettől. Mint hozzátette: több időt akar szánni a festészetre - első szerelmére -, a filmezést pedig rendezőként folytatja.

Az elnök emberei, A nagy balhé és a Távol Afrikától című filmekkel Redford a 70-es, 80-as évek egyik legnagyobb sztárja lett. Színészként sohasem kapott Oscar-díjat, az Átlagemberek című filmjéért rendezőként elnyerte az amerikai filmakadémia díját.

Lowery hangsúlyozta, hogy az Old Man and the Gun "szellemi folytatása" azoknak a filmeknek, amelyek Redfordot sztárrá tették, és ő is a '70-es évek bűnügyi filmjeinek stílusában forgatta a produkciót.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?