Pesti Srácok

Visszapillantó tükör - Guy Ritchie ötvenéves

Szeptember 10-én lesz ötvenéves Guy Ritchie brit rendező, akinek már első mozifilmje, A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső több elismerést kapott, és a mozipénztáraknál nagyobb bevételre tett szert, mint sok kollégájának teljes életműve.

MTI

Ritchie 1968-ban született Hatfieldben. Büszkén emlegeti munkás származását, és azzal is gyakran henceg, hogy soha nem járt filmiskolába. A legtöbb diplomával rendelkező filmes munkáját "nézhetetlennek és unalmasnak" tartja, véleménye szerint a brit filmipar kreativitás híján kong az ürességtől. Diszlexiásként az erre szakosodott Stanbridge Earls School-ban tanult, ám tizenöt évesen kicsapták az iskolából. Kifutófiúként keveredett a film közelébe, majd hamarosan reklámfilmeket kezdett forgatni. A bevételből 1995-ben készítette első rövidfilmjét Nehéz eset címmel, amely már magán viseli az ikonikus rendező stílusának szinte összes ismertetőjegyét. 1998-ban nyolc hónap alatt vitte vászonra A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című akció-vígjátékot. Hosszú és nehéz út vezetett az ötlettől a megvalósulásig, mert hiába kopogtatott a brit filmipar befolyásos személyiségeinek ajtaján, mindenütt elutasították.

PestiSracok facebook image

https://www.youtube.com/watch?v=R-C0FQ6JgrA

Végül a PolyGram filmstúdió karolta fel, és néhány hónap alatt kiderült, hogy nem döntöttek rosszul: az alig másfél millió fontból készült alkotás minden idők harmadik legjövedelmezőbb brit filmje lett, Ritchie-t pedig kikiáltották a brit Tarantinónak. A történet London egyik legizgalmasabb negyedében az East Enden játszódik. Négy jó barát elhatározza, hogy ha törik, ha szakad, gazdagok lesznek. A fergeteges darabban fura és kétes karakterek tűnnek fel és el, miközben a pénznek és a címben szereplő fegyvernek is nyoma vész. A mozi olyan filmszínészek nevét tette világszerte ismertté, mint Jason Statham, Jason Flemyng, Dexter Fletcher, vagy a remek színészi képességeit felvillantó egykori futballsztár, Vinnie Jones. 2000-ben forgatta a Blöfföt, amelyben egy illegális bokszmeccs megbundázása és egy gyémántrablás szálai szövődnek össze. Szerepel benne ír-roma bokszoló, orosz ex-KGB ügynök és fegyverkereskedő, fejvadász és amerikai gengszter. Az amerikai hírességek közül a csapatában játszott Brad Pitt, Benicio del Toro, és az előző gárdából is visszatért Jason Statham, Jason Flemyng, valamint Vinnie Jones. 2000-ben feleségül vette Madonnát, közös gyermekük, Rocco, ugyanebben az évben érkezett. Rendezői tevékenységének középpontjába a popdíva került, és ez meglehetősen kedvezőtlenül hatott filmjeire. 2002-ben megszületett első mozifilmjük a Hullámhegy, amely címét megcsúfolva, megalázó bukás volt.

https://www.youtube.com/watch?v=pF1uVBBxGMY

Ritchie rendezői repertoárjától távol állt a témaválasztás, ráadásul a forgatáson Madonna körül állandósult a feszültség, mert nemcsak színészi képességeinek hiányával, hanem szeszélyivel is ingerelte a stábot. A filmet alig két hétig vetítették Amerikában, a brit mozik be sem mutatták, rögtön a videotékákban kezdték forgalmazni. Tarolt viszont a legpocsékabb filmeknek járó Arany Málna-díjak kiosztóján 2003-ban: hét jelölésből öt nyerte el az aranyozott műanyag málnát. A rendező és Madonna útjai, sorozatos botrányok után, végül 2008-ban elváltak. Ritchie nem tudott egykönnyen kimászni a gödörből, amit következő filmje, a szintén gyengére sikerült Revolver is bizonyított 2005-ben. A krimi-drámát szinte állandósult főszereplője, Jason Statham próbálta elvinni a hátán, de ez még Ray Liotta társaságában sem sikerülhetett. A Spíler Gerard Butler főszereplésével egy új korszak kezdetét jelezte. A legendás mesterdetektív, Sherlock Holmes és hű társa Dr. Watson története, Robert Downey Jr. és Jude Law főszereplésével, helyreállította hírnevét. A modern feldolgozás sokkal inkább hasonlít egy látványos akciófilmre, mint a szokásos, fordulatokkal teli nyomozós történetre. A film külön érdeme, hogy a rendező otthonosan mozog a 19. század végének viktoriánus Angliájában is. Az első rész 2009-ben, a második, a Sherlock Holmes - Árnyjáték 2011-ben került a mozikba, és már beharangozták a harmadik folytatást is, amelyre egészen 2020-ig kell várnunk.

https://www.youtube.com/watch?v=CzYRlISYE8Y

2015-ben Henry Cavill, Armie Hammer és Alicia Vikander remek alakításával készült egyik legjobb munkája, Az U.N.C.L.E. embere. Igazi retro akcióvígjáték, amelynek elődje egy hidegháborús sorozat, és a hangulatot még egy trabantos autósüldözéssel is tudta fokozni. A hullámzó minőségű Artúr király: A kard legendája, amelynek címszerepére Charlie Hunnamet szerződtette, Jude Law-t pedig a trónbitorló mondabeli hadvezér, Vortigern bőrébe bújtatta, a nagy várakozás ellenére újabb csalódást okozott, a Warner Bros. Stúdiónak pedig hatalmas veszteséget. Az idén a Miramax kötött vele 30 millió dolláros szerződést a Toff Guys című gengszterfilmjére, amelyben egy angol drogbáró próbálja egy oklahomai milliárdos dinasztiának eladni az üzletét. A film bemutatásának még a várható időpontja sem ismert, de annyi bizonyos, hogy Ritchie a híresztelések szerint visszatér gyökereihez, és egy finomra csiszolt alvilági mesével lepi meg a rajongóit. Közben, 2019-ben még láthatunk tőle egy élőszereplős Aladdint, egy igazi Disney-klasszikust Ritchie stílusában újragondolva. 2015-ben újranősült, jelenlegi párja Jacqui Ainsley, angol modell, akitől három gyereke született.

Guy Ritchie (fotó: Variety)
Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.