Pesti Srácok

Éjszaka minden megnő – A Suede The Blue Hour című lemezéről

A Suede kimondottan jó formában van, már a 2016 Night Thoughts albumuk is komoly művészi kvalitásokról árulkodó munka volt, ami új dimenzióba helyezte az egyébként is kimondottan szerethető életművel rendelkező zenekart, de az új The Blue Hour című albummal sikerült emelni a tétet: ez a lemez a british pop egyik csúcsteljesítménye, és az egyik leginnovatívabb drak-rock album is egyben.

ZL – 061.hu

Igen, jól olvasták: dark-rock. Na jó, nem úgy, ahogy a Sisters Of Mercy vagy a The Cure volt mondjuk 1985-ben, hanem úgy, ahogy csak az ötven felett lehet hozzányúlni, illetve inkább csak ihletet meríteni a műfajból. A The Blue Hour persze ízig-vérig Suede-album, a dalok többsége nem tér el a zenekar 1993 körül megalkotott hangképétől, de a vonós hangszerelés, a gregoriánt idéző kórusmunkák, a végtelenül keserű atmoszférák és zörejek elbillentik az összképet a dark tartományába. A Suede sosem volt ennyire elkeseredett, ennyire kiábrándult, ennyire társadalomkritikus, a nyitó dal, az As One a zenekar egyik legerősebb megszólalása és egyben a legjobb intrója, a Chalk Circles-nél talán sosem volt mélyebbre hangolt dala a Suede-nek. Az albumnak gyakorlatilag nincsenek gyenge pontjai, még azok a számok sem, amelyek afféle tipikus Suede-felvételek, és bármikor készülhettek volna az elmúlt huszonöt évben.

PestiSracok facebook image

Mert a zenekar mindig is fel tudta mutatni a sötét glam-rock és a rádióbarát indie-pop addig sosem ismert árnyalatait, most viszont annyira komplex, érett és rétegzett az album, hogy gyakorlatilag megunhatatlan. A legjobb dolog volt, amikor a 2002-es A New Morning után a zenekar 2013-ban revitalizálta magát a Bloodsports című albummal, és immár trilógiává bővítve a visszatérő lemezeit. Vannak dolgok, amihez bátorságra van szükség, ilyen például a kórusok szerepeltetése, ami gyakran giccsessé tehet egy produkciót, miközben annyira jó hallgatni… A Suede bátran, elegánsan nyúlt a pátoszt sem nélkülöző hangszerelésekhez, a vonósmunkák kivitelezésében egyébként a City of Prague Philharmonic Orchestra segítette a zenekart.

https://www.youtube.com/watch?v=pEJfWrfN15k

Az elején egyszerűnek tűnő, aztán egyre bonyolultabb, egyre katartikusabb felépítmények azonban megmaradtak popdaloknak, és mégis az a legjobb az egészben, hogy nem művészkedtél el, mint ahogy mondjuk Bowie tudja elragadtatni magát. The Blue Hour az év egyik legjobb albuma, amely végére sem ül le, sőt az utolsó tartományban teljesedik ki igazán, hiszen a lemez egyik csúcspontja a Don’t Be Afraid If Nobody Loves You című reményfutam-dal. Egy önmagát felszámoló civilizáció lírai riportjai ezek a dalok, az éjszaka és az alkonyat közti kék állapotról, hogy jó legyen nekünk arra az 50 percre, amíg a lemez lejár, sőt még azon is túl…

https://www.youtube.com/watch?v=Oi6DViA7Xuo

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.