Pesti Srácok

Emléktáblát avattak Tolnay Klári színművész egykori lakóházán

Emléktáblát avattak Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész halálának 20. évfordulója alkalmából egykori lakóházán, az V. kerületi Fejér György utca 6. szám alatt csütörtökön Budapesten.

MTI

Tolnay Klári (1914-1998) tiszteletére az V. kerületi Önkormányzat és a Klárika 100 Alapítvány helyezte el a Lantos Györgyi szobrászművész által alkotott domborműves emléktáblát azon a házon, amelyben a művész 52 évig élt. Góg Laura, a Klárika 100 Alapítvány kurátora, a 2014-es Tolnay Klári emlékév főszervezője felidézte, hogy a színművész húsz éve, 1998. október 23-án lépett utoljára színpadra és október 27-én hunyt el. Mint mondta, az emléktábla avatásával céljuk egy olyan alkotás elhelyezése volt, amely hűen tükrözi Tolnay Klári személyiségét, emlékezteti az arra járókat varázslatos lényére.

A dombormű Tolnay Klárit leghíressebb szerepében, Blanche-ként ábrázolja Tennessee Williams A vágy villamosa című darabjában, amelyet 1962-ben mutattak be a Madách Színházban. "Remélem, hogy így a fiatal generáció is megőrzi őt emlékezetében. Azok is, akik már csak felvételről láthatják őt" - mondta. Sunyovszky Sylvia színművész, az alapítvány kurátora elmondta, hogy Tolnay Klári a Madách Színház fénykorában volt vezető drámai színésznője a társulatnak. Pályafutása során a világirodalom legnagyobb szerepeit eljátszhatta, remekművek nőalakjaiba lehelt életet. Kivételes színészi képességével mindig bűvkörébe vonzotta közönségét. Nőies báját, pajkos huncutságát, finom iróniáját minden alakításánál megcsillantotta, hiszen azt vallotta, hogy csak humorral élhető át a tragikum - idézte fel a művész pályatársa. "Tolnay Klári emberi közvetlenségét, humorát, alakításai sokszínűségét és a színészet iránti elkötelezettségét, szenvedélyes szeretetét sugározza ez az emléktábla az erre elhaladó közönsége felé" - mondta.

Wohlmuth István, az önkormányzat kulturális tanácsnoka kiemelte, hogy a színész művészete az adott pillanatban létezik, mégis fontos, hogy a következő generációk megőrizzék neveiket, emlékezzenek alakításaikra. "Az a dolgunk, hogy az emléket élővé varázsoljuk, és adjuk tovább a következő generációknak" - tette hozzá. Góg Laura elmondta: a 20 éves évforduló alkalmából Tolnay Klári síremléke is megújult a Farkasréti temetőben. Emellett az emléktábla-avatás után csütörtök este gálaműsort is adtak a 20 éve elhunyt színművész emlékére a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei az iskola Tolnay Kláriról elnevezett dísztermében.

PestiSracok facebook image

Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.