Pesti Srácok

Halló fiúk, halló lányok! – A Rolling Stones Some Girls című 1978-as albumának jubileumi vinyl kiadásáról

Gerald Ford egykori amerikai elnök állítólag egyszer visszakérdezett: Mick Jagger ugye egy híres autóversenyző? Nos, nem, de legalább olyan veszélyesen élt, és legalább annyi nő vette körül, mint a Forma 1-es pilótákat, és a rock &roll is afféle száguldó cirkusz, ahogy a szakkommentárokban hétről hétre elhangzik. A lányok olyan fontos szerepet játszottak a Stones életében, hogy külön lemezt is szenteltek nekik 1978-ban. Ez volt a bizonyos negyven évvel ezelőtt publikált Some Girls című album, az első igazán komoly vitát kiváltó lemez a rajongók körében.

PZL – 061.hu

Az 1978. június 9-én megjelent album a szakmán belül is megosztotta a zenészeket, állítólag egyszer Ian Stewart, a zenekar vendégzongoristája Some Girls előadása alatt lement a színpadról, azzal a felkiáltással, hogy olyan lett a Stones, mint Status Quo. A zenekar Stones tizennegyedik stúdióalbuma persze már az elmúlt negyven évben kanonizálódott, a Rolling Stone Minden idők 500 legjobb albuma listán a 267., és ha sok blues-rocker falra is mászik a diszkós groove-okkal megbolondított Miss You-tól, azért ne felejtsük el, hogy ezen a populáris ujjgyakorlaton kívül a lemez alapvetően egy klasszikus Stones-lemez, ott van a Shattered, ami annyira erős dal, hogy a három évvel később kezdődő amerikai Still Life koncertsorozat egyik legfontosabb száma lett, nem véletlen, hogy a zenekar 1982-ben ugyanezzel a címmel megjelent koncertlemezén is hallhatjuk.

PestiSracok facebook image

Az album rhythm and bluesos hangképe kapott némi groove-osabb gellert, és amire nemcsak a diszkó túlfűtött ritmikája hatott, de némileg talán Bowie funkys ihletettségű dalai is, de mindez nem tolakodó, a dalok markánsan stones-os jellegűek, az album híres koncertturnéján szinte fel sem tűnik, mert ugyanolyan koszosan játsszák, mint a korábbi számaikat. Arról nem beszélve, hogy a zenekarnak kimondottan jót tett, hogy a korhangulat kibillentette a középtempós blues-popjából. Igazi party-lemez ez a korábbi albumokhoz képest, ugyanakkor megvan a kellő keménysége és húzása is, és ha már tényleg rossz Stones-albumot akarunk kipécézni az életműből, nos az talán pont a Some Girlst követő Emotional Rescue, ami tényleg tévút volt, nem is csoda, hogy a zenekar aztán az 1981-es Tattoo You-val visszatért a fickós rythm&blueshoz.

https://www.youtube.com/watch?v=ptDz5BwAgXQ

Az album vintage arculatát egyébként az a Peter Corriston tervezte, aki az Emotional Rescue-t, a Tattoo Yout és az Undercovert. Az eredeti Some Girls arcképei perforáltak, a belső tasakkal képeznek egységet, ez az egyik legjobb valaha is készült pop-art cover. A lemez pedig van olyan erős, hogy nemcsak a zenekari tagokat, de a múltunk egy-egy szereplőjét is beleképzelhetjük a coveren láható perforált pin-up karakterekbe.

Rolling Stones
Somes Girls
Universal
5+5 dal 40 perc

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.