Pesti Srácok

Kárpát-medencei Magyarok Zenéje a Pesti Vigadóban

Pál István Szalonna és bandája, a Sarjú banda, a Credo együttes, a Servet csángó zenekar és a Szélkiáltó együttes lép színpadra a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje (KmMZ) gálakoncerten november 3-án a Pesti Vigadóban.

MTI

A koncert célja, hogy pénzadományt gyűjtsenek Kárpátalja javára, valamint CD- és DVD-adományt juttassanak el a koncertet befogadó városok könyvtárainak. Az est fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége - közölték a szervezők.

PestiSracok facebook image

A Stereo Kft. és a Periferic Records által 2002-ben életre hívott KmMZ koncertsorozat idén is hazai és határon túli magyarlakta területekre látogat el, többek között Szentesre, Mezőcsátra, Felsőzsolcára, Nagybányára, Beregszászra, Lévára és Felsőőrre.

A koncertsorozathoz kapcsolódva sok esetben Nyílt énekórát is tartanak a hazai és határon túli városok diákjainak. Az interaktív énekórákon a Servet csángó zenekar közreműködésével többek között közös ritmus- és énektanulás, a csángók néprajzának és életterének bemutatása, csángó mesék és táncház is szórakoztatja a résztevőket.

A szervezők az elmúlt években mintegy 25 millió forint értékben adományoztak CD-t a határon túli városok könyvtárainak, hogy a Magyarországon megjelenő zenei kiadványok a határon túli magyar közösségek számára is elérhetők legyenek, valamint az elmúlt 3,5 évben 12 millió forintot juttattak el Zán Fábián Sándornak, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökének. Az adományozás idén is a Magyar Református Egyház közreműködésével zajlik majd.

Fotó: lokal.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.