Pesti Srácok

Nagyzenekarral koncertezik születésnapján a PASO

Legnagyobb slágereiből válogat, de ritkán játszott dalait is előveszi, mindezt nagyzenekarra hangszerelve a 15. születésnapját október 31-én a Müpában ünneplő Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO).

MTI

"Négy hangszerelő dolgozott a dalok átiratán, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben szvinges, dzsesszes, funkos, drum'n'bass-es hangulat lesz. A mi három fúvósunkhoz tíz további csatlakozik a koncertre, ők több big bandből érkeznek, nagy részük már játszott, illetve helyettesített nálunk" - mondta KRSa, azaz Tóth Kristóf, a PASO frontembere az M1 csatorna szerda reggeli műsorában. A PASO Big Band című esten két vendégvokalista is közreműködik, a dalokat Subicz Gábor, Meleg Tamás, Lukács Gábor és Csejtei Ákos hangszerelte át.

PestiSracok facebook image

Mint KRSa felidézte, a PASO alapvetően karibi zenéket játszik, a skából indulnak ki, amely az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején Jamaicából elindult, a dzsessz és a helyi mento keveredéséből kialakult könnyűzenei műfaj. A magyar zenekar ezt egészíti ki a hazai zenei háttérrel, benne a magyar népzenével. A csapat 2003 tavaszán alakult, olyan fővárosi, már nem létező klubokból indult, mint a Kultiplex és a Vörös Lyuk.

2008-ban már a Sziget nagyszínpadán zenéltek, de felléptek például a holland Lowlands, a szerb Exit, a spanyol Iboga, a horvát Skaville vagy a német This Is Ska fesztiválon is. Eddig öt stúdióalbumot jelentettek meg, az első négyet kiadta az Egyesült Államokban a ska zenére specializálódott Megalith Records, a legutóbbit pedig Európában a német Rocking Records. A PASO a ska legnagyobb sztárjaival zenélt együtt, így Victor Rice-szal, Dr. Ring-Dinggal, a Skatalitesszal, a Toastersszel és a New York Ska-Jazz Ensemble-lal.

A PASO jelenlegi tagjai: KRSa (Lord Panamo) - ének; Mr. P (Benkő Dávid) - Hammond orgona, billentyűs hangszerek, vokál; Koós-Hutás Áron - trombita; Mr. Vajay (Vajay László) - harsona; Luki (Lukács Gábor) - szaxofon; Laca (Nagy László) - gitár; Csakikapitány (Csáki Zoltán) - gitár; Dr. Strict (Pozsgai Vince) - basszusgitár.

Fotó:

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.